Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1902
Index
— 58 — És a panaszolt erkölcsi zűrzavar az alsóbb néposztályokban magva volt a nyugtalanságnak, a rossz helyzetnek, az ellenszegülésnek; innét a gyakori üzelmek és rendetlenségek, hevesebb viharoknak ezen előjátéka. A kis emberek nagy részének nyomorúságos helyzete, a mely mindenesetre sürgős javításra szorul, csodálatos módon szolgál ügyes agitátorok és különösen a szoczialista-pártok terveinek, melyek a néptömegeknek tett balga ígéretek segélyével legborzalmasabb szándékaiknak teljesedése felé haladnak. És mivel az, a ki egy meredélyről leesik, okvetlenül a földre jut ezért a logika, mint az elvek boszulója, máris megérlelte a gonosztevőknek egy valóságos társaságát, egészen vad ösztönű embereket, kik mindjárt első kísérleteikkel a legnagyobb ijedelmet idézték elő. Szilárd és nemzetközi szervezettel ellátva, máris képes mindenütt működtetni gonosz kezét, a nélkül, hogy akadályoktól kellene tartania, vagy, hogy valamely gonosz tettől visszaborzadna. Hozzátartozói, a polgári világgal, a törvényekkel, a vallással az erkölcscsel való minden összeköttetést széttépve, anarchistáknak nevezik magukat és az a szándékuk, hogy mindazon eszközökkel, melyeket csupán vak és fékezetten szenvedély sugalhat, fenekestül lerombolják a társadalmi rendet. És minthogy ez egységét és életét a tekintélytől nyeri, ezért tervek mindenek előtt a tekintély ellen irányulnak, ki ne iszonyodnék el a szánalom és megbotránkozás borzadályával, midőn néhány rövid esztendő alatt császárokat, császárnőket, királyokat, hatalmas köztársaságok fejeit megtámadtatni és meggyilkoltatni látta, csupán azért, mivel a legtöbb tekintélylyel voltak fölruházva. A meglévő bajoknak és a jövendő veszedelmeknek ily tömegével szemben kötelességünk, melyet ezennel teljesítünk, hogy újra felszólítsuk az embereket mind. a kik jóakaratúak, és különösen azokat, a kik magasabb állást töltenek be, hogy a megfelelő orvosságokról gondoskodjanak és azokat gyorsan és tetterős előrelátással alkalmazzák. E tekintetben legsürgősebb tennivaló, hogy ez orvosszerek fajait és értékét megvizsgáljuk. Már az egekig hallottuk magasztalni a szabadság jótéteményeit és dicsőíteni azt, mint főorvosságot és egy tettekben bővelkedő békének és szerencsének hasonlíthatatlan eszközét, de a tények bebizonyították, hogy a szabadság erre a czélra hatástalan. Gazdasági bonyodalmak, osztályharczok törnek ki minden oldalról és a nyugodt polgári életnek még a kezdeteit sem látni. Ellenkezőleg, mindenki tanúságot tehet arról, hogy a szabadság a mai értelemben különbság nélkül az igazságra és a tévedésre, a jóra és annak ellentétére, csak minden nemesnek, szentnek, fenköltnek lealacsonyítására vezetett és gonosz tetteknek, öngyilkosságoknak és a vad szenvedélyek mindenféle kitörésének egyengette útját. Azt is állították, hogy a közoktatásügy tökéletesítése a tömegeket műveltebbekké és felvilágosodottabbá tenni s így az egészségtelen irányzatok ellen elegendően vértezni és az erkölcsösség és jogosság határain belül tartani fogja. Azonban a rideg valóság naponkint bizonyítja, hová vezet a szilárd vallás-erkölcsi nevelés híján levő oktatás. A fiatal lelkek, tapasztalatlanságukban és a szenvedélyek fölpezsdülésében, martalékává lettek a rossz elveknek, főkép azoknak, melyeket egy teljesen fékezetlen sajtó nem átall két kézzel széthinteni és melyek értelmet és szívet rontván, a gőgnek és engedetlenségnek ama szellemét táplálják, mely oly gyakran zavarja a családok és a városok békéjét.