Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1902

Index

— 56 — hogy a természetfölötti igazságok uralma a világból kiküszöböltessék; ámde miután egyik részről elvetették a római Szentszéknek, az egység ezen létesítő és föntartó okának rangbéli elsőbbségét, és másik részről fölállították a szabad kutatás elvét, ezzel az isteni épület szerkezetét alapjaiban megrendítették és ajtót nyitottak számtalan változtatásnak, kételynek és tagadásnak, még a legfontosabb tárgyakban is, úgy, hogy ez túl ment az újítóknak a reményein is. Miután ekként megnyitották a pályát, fellép a 18. század gúnyolódóinak gőgös bölcselete és még tovább megy. A szent könyveket gúny tárgyává teszi, és teljességgel elveti az összes istenileg kinyilatkoztatott igazságokat azzal a végső szándékkal, hogy a népek tudatából minden vallásos hitet, , a keresztény szellem minden fuvallatát kiirtsa. Ezekből a forrásokból fakadtak a raczionalizmus, a pantheizmus, a naturalizmus és a materializmus végzetes és pusztító rendszerei, melyek az újnak látszata alatt régi, már az első keresztény idők atyáitól és hitvédőitől diadalmasan megczáfolt tévelyeket ismét fölmelegítenek, úgy, hogy a büszke modern szellemek, mialalt túlságosan akarnak saját világosságukkal látni, elvakulnok, és a pogánysággal még a saját lelkük tehetségeire és az azt kitüntető halhatatlanságra vonatkozólag is badarságokat hoznak föl. Az Egyház elleni háború ily módon a támadásnak úgy hevessége, mint általánossága folytán élesebb lőn. Mert a mai hitetlenség nem éri be azzal, hogy ezt vagy azt a hitigazságot kétségbe vonja vagy tagadja, hanem küzd a kinyilatkoztatás által megszentelt és a józan bölcselet által helybenhagyott összes elvek ellen, azon sérthetetlen és alapvető elvek ellen, melyek az embert létezésének legfőbb czéljára tanítják, őt a kötelességben megtartják, neki bátorságot és megadást adnak és meg nem vesztegethető igazságosságot és tökéletes boldogságot igérve a síron túl, elméjébe vésik, hogy az időt az örökkévalóságnak, a földet a mennyországnak alárendelje. És mit szülnek ezen tanítások a hit ezen hasonlíthatatlan vigasztalásainak helyébe? Irtózatos szkepticzizmust, mely a szíveket jéggé fagyasztja és minden nagylelkű törekvést elfojt. És ezek a pusztító tanok, sajnos, a mint látjátok, Tisztelendő Testvérek! az eszmék köréből behatoltak a külső életbe és a közviszonyokba. Nagy és hatalmas államok azokat folyton a gyakorlatba viszik át, azt vélvén, hogy ily módon az általános czivilizáczió háladásának élén mennek. És mintha a közhatalmaknak nem kellene az erkölcsi életnek legjobb erőit magukba fölvenniök és visszatükrözniük, menteknek tarják magukat attól a kötelességtől, hogy nyilvánosan tiszteljék Istent, és vajmi gyakran megtörténik, hogy midőn minden vallás iránt való közömbösségükkel dicsekednek, ellenségesen bánnak az egyetlen, Istentől eredő vallással. A gyakorlati atheizmusnak e rendszeréből szükségképen elő kellett állnia és elő is állott az erkölcsi rendnek mélyreható megzavarása, mert hiszen a vallás az igazságosságnak és az erkölcsi tisztességnek főalapja, a mint a pogány ó-kor híres bölcsei sejtve fölismerték. Mert, ha széttépjük a kapcsokat, melyek az embert Istenhez, a föltétlen és egyetemes törvényhozóhoz és bíróhoz fűzik, már csak bizonyos látszatja marad meg a tisztán polgári, vagy, a mint mondják, független erkölcstannak, a mely, figyelmen kívül hagyva az örökkévalóság és az isteni parancsok iránti tekintetet, a saját lénye által kikerülhetetlenül arra az utolsó végzetes következményre vezettetik, hogy az embert állítsa föl saját maga törvényéül. Ez képtelen lévén arra, hogy a keresztény remény szárnyain fölemelkedjék a mennyei javakhoz, már csak