Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1902

Index

— 54 — És hogy az okozott kárt gúnnyal tetézzék, az egyháznak odavágják azt a vádat, hogy régi erejét visszanyerni és a viharszerűen ránk törő szenvedélyeket, melyek mindent végső pusztulással fenyegetnek, már megzabolázni nem tudja. Szívesen szólnánk hozzátok, Tisztelendő Testvérek! valami örvendetesebb és az örvendetes alkalomhoz, mely szólásra késztet, megfelelőbb dologról. De ezt nem tűrik sem az egyház nehéz szorongattatásai, melyek sürgetően kívánják az orvoslást, sem a mostani társadalom helyzete, mely, midőn a nagy keresztény elvekkel fölhagyván, erkölcsileg és anyagilag már is súlyosan beteg, még rosszabb állapotnak néz elébe, mivelhogy a történelem által igazolt törvénye a Gondviselésnek, hogy a nagy vallási elveket nem lehet lábbal tiporni a nélkül, hogy az állami jólét alapjait alá ne ásnók. Hogy ily körülmények közt korszerű módon erővel, bátorsággal és hittel újra fölfegyverezzük a lelkeket, hasznos dolog, ha a háborút, mely az egyház ellen kitört, annak eredetében, okaiban és különböző alakjában szemléljük, annak szomorú következményeit kiemeljük és azok orvosságait megjelöljük. Szóljon tehát, bár ismételten olyan dolgokról, melyeket már ismételten mondottunk, hangosan a Mi szavunk, és pedig nemcsak a katholikus egyház engedelmes gyermekeihez, hanem a máshitűekhez és a hitetlenekhez is, mert- mindannyian egyazon Atyának gyermekei, és egyazon legfőbb czélra rendeltettek; és szóljon mint végrendelet, melyet Mi, mivel csekély távolságban vagyunk már az örökkévalóság kapujától, a népeknek átnyújtani kívánunk a közös üdvösség után való vágyakozással és kívánsággal. Krisztus anyaszentegyházának minden időben az igazságért és igazságosságért ellenmondást és üldöztetést kellett szenvednie. Azon szándékkal alapítva, hogy a világon az Isten országát terjeszsze és az evangéliumi törvény világossága által a bukott emberiséget természetfölötti czélra vezesse, tudniillik a halhatatlan, az Isten által megígért, de erőinket túlhaladó javak elérésére, szükségképpen összeütközött azokkal a szenvedélyekkel, melyek az ó-pogány pusztulás és enyészet következményeképen előtörtek, így nevezetesen a kevélységgel, a földi élvezetek után való vágyakozással és ezek zabolátlan szeretetével, és az ezekből származó bűnökkel és rendetlenségekkel, melyek az egyházban mindenkor a leghatalmasabb akadályra találtak. Ezen üldözések nem is ejthetnek csodálkozásba, hiszen az isteni Mester a mi irányításunkra megjövendölte azokat és mi tudjuk, hogy azok addig fognak tartani, valameddig csak állani fog a világ. Mit is mondott O tanítványainak, midőn felszólította őket, hogy tanításainak kincsét elvigyék az összes nemzetekhez? Kiki tudja: „üldözni fognak benneteket egyik városból a másikba, gyűlölni és megvetni fognak az én szavaimért, a törvényszékek elé fognak hurczolni benneteket és halálbüntetésre ítélni." És őket ily megpróbáltatásokra bátorítani akarván, önmagára, mint példára utalt: „ha a világ gyűlöl titeket, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt." (Ján. 15. 18.) Ezek az e földre nézve megígért örömek, ezek a jutalmak. Bizonyára a dolgok igazságos és értelmes megítélése mellett senki sem tudta ezen eset indító okát megmagyarázni, kit bántott meg, miben hibázott az isteni Megváltó? Az emberekhez leszállva végtelen szeretetetbői, mocsoktalan, vigasztaló, az embereknek békében és szeretetben való testvéresülésére fölötte hathatós tant hirdetett: sem földi nagyság, sem dicsőség után nem törekedett, senkinek jogát magához nem ragadta; ellenkezőleg, résztvevő volt a gyöngék, a betegek, a szegények, a bűnösök az elnyomottak iránt, úgy, hogy élete csak arra szolgált, hogy bőkezű kezzel az emberek közt jót cselekedjék.