Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1901

Index

68 ­2721. sz. A „Katholikus Magyaror­szág" czímű munka ajánl­tatik. De eltekintve ettől, panaszló mint nyugdíjazott lelkész az 1886. évi XXII. t.-czikk 33. §. 6. bekezdésében a lelkészek részére biztosított ama kedvezményt, hogy a köz­ségi legtöbb adót fizető képviselők névjegyzékének egybeállítása szempontjából egye­nes állami adója kétszeresen számíttassék, egyáltalán nem vehette igénybe, mert az idézett törvényhely a lelkészeket azok között sorolja fel, kik a kétszeres adószámítás kedvezményében csak tényleges, hivatásszerű működésük esetére részesülhetnek és kiknek csoportját a törvény megkülönbözteti a magyar államban érvényes oklevéllel ellátottak csoportjától, mely utóbbi csoportba tartozóknál nem a tényleges működés,, hanem az oklevél birtoka döntő. Minthogy panaszló tényleges lelkészi hivatalt jelen­leg nem visel s nem is állítja, hogy a törvényben említett oklevéllel birna ; minthogy másfelől az a körülmény, hogy nyugdíjazott lelkészi minősége daczára adójának két­szeres számításával a községi legtöbb adót fizető képviselők névjegyzékébe több éven keresztül fel volt véve, törvényes alap hiányában igényjogosulíságot részére nem biz­tosíthat; minthogy végre a tárgyiratok tanúsítják, hogy panaszló állami adója egy­szeresen számítva a felvételre jogosító legkisebb adómennyiséget nem éri el: panaszló nem szenvedett jogsérelmet az által, hogy a szóban levő névjegyzékből kihagyatott. Kalocsa, 1901. május 30. Dr. Kiss János egyetemi tanár és Sziklay János hirlapiró a magyarok meg­térése s a magyar királyság megalapítása kilenczszázados évfordulójának emlékére „Katholikus Magyarország" czím alatt egy munkát szándékoznak kiadni, mely a haza sorsával egybeforrt katholicismusnak történetét s jelen állapotát fogja feltüntetni. A folyó év végén megjelenő ezen fényesen illustrált munkát (ára díszkötésben tokkal 50 korona, megrendelhető dr. Kiss Jánosnál, Budapest, VII., Rottenbiller-utcza 5/a.) melegen ajánlom. Kalocsa, 1901. május 23. György, érsek.

Next

/
Thumbnails
Contents