Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1901

Index

— 69 XIV. Az alább egész terjedelmökben közölt alapítványi okiratból, alapszabályokból és igazgatóbizottsági felhívásból tudomást szerzend a T. cz. Lelkészkedő papság ama nemes, országos érdekeknek szolgáló czélról, melyet az „Irgalom háza" a gyógyít­hatlan betegeknek menhelyet és ápolást nyújtó gondozásában maga elé tűzött. El bennem az erős remény, hogy a minden jó ügyet fillérjeivel készségesen istápoló papságom és híveim a felebaráti szeretetnek ezen áldásos intézményétől sem fogja a támogatást megtagadni. Miért is kérem a T. cz. Lelkészkedő papságot, mi­szerint a valamelyik vasárnapon vagy ünnepnapon tartandó szent beszédben híveikkel a jótékony intézetet megismertesse, a kiteendő perselybe nyújtandó adakozásokra buzdítsa, ezek eredményét a •/. alatt minden egyes plébániára menő gyűjtőívbe beve­zesse, s evvel együtt érseki hivatalomhoz a ker. esperes urak útján július hó végével beküldje. A GYÓGYÍTHATATLAN BETEGEK SZÁMÁRA BUDAPESTEN LÉTESÍTETT „IRGALOM HÁZA" ALAPÍTVÁNYI OKIRATA ÉS ALAPSZABÁLYAI. I. ALAPÍTVÁNYI OKIRAT. 1. Alulírott özv. San Marco herczegné szül. nagyszentmiklósi Nákó Miiéva, Istenben megboldogult szüleim és áldott emlékezetű kedves férjem emlékére, a ke­resztény egyház 1900 éves s a magyar katholikus egyház 900 éves fennállásának ünnepe iránt táplált kegyeletből, ezennel jótékony czélú alapítványt teszek, „Irgalom Háza" elnevezés alatt, gyógyíthatatlan betegek részére Budapesten létesítendő mene­dékhely felállítása czéljából. 2. Az alapítvány állagát a Budapest fő-és székváros ó-budai részének 1532. sz., ez idő szerint még nevemen álló tkvi betétében A. f ( 1525/ 7- 1526/ 1" lf,27/ 7"' !528/ 1" 1529/ 7" 1530/ 1") hrzi szám alatt fölvett telek, az ezen általam fölépíttetett menedékházzal együtt ké­pezi, mely telket az azon épült házzal együtt örökre és visszavonhatatlanul a fent körülirt alapítványnak ezennel adományozom és intézkedtem, hogy az „Irgalom Háza" javára a tulajdonjog a Budapest fő- és székváros ó-budai részének 1532. sz. tkvi betétében A. f ( 1525/ 7- 1526/ 1- t527/ 7"' 1528/ 1" 1529/ 7" ,530/ 1') hrzi szám alatt foglalt ingatlanra ajándékozás czimén bekebeleztessék. 3. Kikötöm, hogy az alapítványt tevő „Irgalom Házában" csakis oly idült (chronicus) gyógyíthatatlan betegek vétethessenek fel, kik ebbeli állapotukat orvosi bizonyítványnyal igazolják, továbbá az „Irgalom Háza" orvosa által ilyeneknek minő­síttetnek és más kórházban felvételre nem találnak. Kikötöm továbbá, hogy ezek között is a magyar honosoknak elsőbbség adas­sék, magától értetődvén, hogy a menedékházban ágyalapítványt tevőket alapítványaik­betöltésénél ezen, a honosságra vonatkozó feltétel nem kötelezi. Az alapítványra való jogosultság, vagy az „Irgalom Házában" való benmara­dás joga a felvett betegekre vonatkozólag megszűnik, ha utólag kitűnik, hogy az LITT. CIRC. 1901. 2464. sz. Az „Irgalom háza" ajánlta­tik, javára gyűjtések tar­tandók.

Next

/
Thumbnails
Contents