Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1876
Index
— 32 — igennel feleltek a tanitói testületek, mint azt a jegyzőkönyvek tanúsítják; egyszersmind elismeréssel fogadván azon nyilatkozatomat, hogy ezen alapítványt a kath. népiskolai tanügy, a kath. tanítók javára föntartani elhatároztam; nemkülönben nyilatkozván az 1875. évi szeptemberhó 23- és 24-én Kalocsán tartott tanitói képviseleti gyűlés is, melyben a meghívott lelkipásztorokon kivül főmegyém minden tankerülete tanítóinak képviselői is megjelentek, a kántortanitói nyugdij-intézet kérdését újból tárgyalván, az előbbi évben tett módosítási indítványait, az országos nyugdij-törvény szövege figyelembe vételével, részben megújította, részben megváltoztatta. A mely módosítási indítványokat Főszentszékem meghallgatása után lényegben elfogadván főpásztori joghatóságomnál, alapítói jogomnál fogva helybenhagytam, s az azok értelmében módositott alapszabályokat ezennel miheztartás végett kihirdetem. Ezen így módositott alapszabályok egyrészt útját veszik amaz, az eddigi rendes tagokra nézve sérelmes fölfogásnak, mely az újból belépendő tagokat az eddigi tagok által belépésükkor teljesített kötelességtől kívánta fölmenteni. Másrészt pedig azoknak, kik az elmaradási tőkét egyszerre letenni nem képesek, fölötte megkönnyíti a belépési föltétel pénzbeli részét, amennyiben hitelesen kiállított kötelezvények, készpénzbeli rögtöni fizetés nélkül is, elégségesek a tagsági jog megnyerésére. Sőt arról is gondoskodva van, hogy az elmaradott évekre szóló összegről kamat ne kívántassák; az intézeti rendes kamat csupán azon összegekről levén fizetendő, melyek a kötelezvényekben kijelöltetvén az intézetnek tőkéihez tartoznak. (Magától értetik, hogy ezen szabály visszaható erővel nem bir és azon összegek, melyeket közel múltban némelyek a belépés alkalmakor nemcsak mint mulasztási tagdijakat, hanem ezeknek évi egyszerű kamatait is befizették, érintetlenül hagyatnak, azokból semminemű visszafizetés nem történhetvén.) — Még arról is van gondoskodva, hogy midőn a kötelező levélben kijelölt tőkét az illetőnek nem sikerült azon időig tisztázni, melyben már a nyugdíjnak élvezetébe lépne, az évi törlesztés részletekben történvén, mielőbb módja legyen a nyugalmazottaknak vagy segélyzetteknek némi nyugdíj részletet nyerni. Mindezen hasznos módosítások az alapszabályok szövegében olvashatók. — Elfogadva tűnik föl azonban a képviseleti gyűlés azon óhajtása is, hogy az esperesi kerületekben a tanitók mint nyugdíj-intézeti tagok saját körükből egy pénztárnokkal bírjanak, ki a kerületi esperesnek teendői megkönnyítésére a tanítóktól a tagdijakat beszedje, az elmaradott tagdijak befizetését szorgalmazza, az összegeket az illető esperesi hivatalhoz áttegye s a kerületi tagoknak kimutatását nyilvántartsa. Jelen körlevelem után minden t. Lelkipásztor közölje ezen alapszabályokat saját hatáskörének területén lévő minden katholikus tanítóval, hogy a módosított alapszabályok szövegéről mindenki értesüljön. A kerületi nt. Esperes urak pedig saját Ikerületeikben nyilatkozatra szólítsák fel a tanítókat, váljon kívánnak-e az intézetnek tagjai lenni? Majd azután az őszi tanácskozmányon választassék meg az alapszabályok értelmében a kerületi tanitók közöl a kerületi pénztárnok azon tanitók által, kik a nyugdíjintézetnek tagjai; választása három évre szolgál, mely idő után azonban újra megválasztható. — A mi a főmegyei alapítványkezelő hivatal ez ügyi működését illeti, annak kimutatása évenkint ezentúl is fog a tanítókkal közöltetni. Tegyék ezen hivatallal magukat az Esperes urak összeköttetésbe, hogy a kötelezvények kiállítását s más részleteket illetőleg egyöntetűleg járván el, könnyebb, biztosabb, világosabb lehessen az ügyvezetés. — A mi a tőkék szá-