Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1876

Index

— 33 — zalékait illeti, a tanítókar kifejezett kívánságához képest gondja lesz a kezelő hivatalnak, hogy te­kintve a fizetendő adók terhességét és a változott pénzviszonyokat az ily alapítványoknál szokás­ba hozott s az előbbinél némileg magasabb kamat vetessék. Ez azonban a kezelés föladata levén, az alapszabályok sorába föl nem vetetett. — A mely nemes szándék vezette dicső Elődömet, midőn ezen nyugdíjintézetet megalapította ; a mely czél lebegett azok előtt, kik mint egyházi és világi tanitók ezen intézményt kezdetben ós azóta felkarolták, s mely állott előttem is, midőn több ízben anyagi áldozattal járultam ezen üd­vös irányú alapítvány növeléséhez : ugyan arra tekintek most is, midőn a tanitók kívánságának és Főszentszékem véleményének megfelelve ezen módosított alapszabályokat főpásztori joghatóságom­nál fogva életbe léptetem, kívánva, hogy az intézménynek a tanitók által leendő lelkes fölkarolá­sa által növekedjék egy oly, egyedül az ő javokra kamatozó összeg, mely midőn nyugalomra és se­gedelemre szorulandnak, munkás életöknek jutalmára, keresztény családjaiknak ápolására szolgál­jon. Kívánom egyúttal, hogy kedves Tanítóim ezen állapotba minél későbben s minél ritkábban jussanak, hanem a jó Istentől hosszú élettel ós jó egészséggel megáldva, ép erőben láthassák el a nevelés és oktatás szent ügyét, melynek helyes megfejtése s bevégzése által virul a haza, boldo­gul a nép, emelkedik a nemzet, az ember polgári rendeltetése elérésére vezettetik a földön és hal­hatatlan lelkekkel népesíttetik az ég. — A kalocsai főegyházmegyei tanitók nyugdíjintézetének módosított alapszabályai. I. Az intézet czélja. 1. §• A kalocsa főegyházmegye területén működő tanitók, tanítónők, kántorok, óvók és óvónők, valamint azok özvegyei s árváinak évi nyugdíjjal ellátási, illetőleg évi rendes gyámolitása. II. Az intézet szervezete. 2. §. Az intézet pártfogó-igazgatója a nagyméltóságú kalocsai Érsek, széküresség esetében a főtisztelendő főkáptalani Helyettes. 3. §. A pártfogó-igazgató jogaihoz tartozik : a) az intézet pénzalapjának szabályszerű biztos kezelésére fölügyelni; b) az intézeti pénzalapról készített évi számadásokat megvizsgáltatni s azokat ki­vonatban a nyugdijasok és gyámpénzesek névjegyzékével együtt közzétenni; c) az intézeti alapszabályokat az érdeklett intézeti tagok meghallgatásával mó­dosítani; d) az intézetbe belépni kívánók szabályszerű fölvételét helybenhagyni s az érde­metleneket a tagok sorából kitörölni. *

Next

/
Thumbnails
Contents