Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1874
Index
— 72 — tartalékos katonákra vonatkozik, a hivatolt intézvény végén is világosan hangsúlyozva van az által, hogy a kérdéses katonák igazolni tartoznak azt, hogy nem rövid, hanem huzamost) időre vannak szabadságolva. A mi azonban a szabadságos és tartalékos katonákra nézve a védtörvény 53. szakaszában s az erre vonatkozó imént hivatolt felvilágosításban mondatott, csak is az említett minőségű t. i. a huzamosb időre szabadságolt katonákra irányadó , — de a tettleges szolgálatban levő, valamint a rövid (határozott) időre szabadságolt katonákra és besorozott ujonczokra nem alkalmazható; mert ezek tettleg katonai hatóság alá tartozván, nősülési tekintetben nem korosztályuk, hanem katonai állásuk a döntő minőség, következőleg bármelyik korosztályban legyenek is katonai szolgálatban , számukra, hogy nősülhessenek, katonai hatósági, a tettleges szolgálatban levő honvédeknek pedig a honvédhatósági engedélyre van szükségük. Midőn tehát folyó évi 49.516. sz. a. kelt intézvónyemmel a besorozott ujonczoknak a tettleges szolgálatbeli katonákkal nősülési tekintetben azonos minőségét tudattam : ez által nem csak semmi ellentét és kétely nem származott a 38,966. számú válaszra nézve, sőt annak csak is a ki1872 jelelt esetekre való érvényes volta ezen ujabb megkülönböztetés által még határozottabban fejeztetett ki. A hadkötelesek nősülési ügyében tehát a besorozás idejének és a korosztálynak együttes kezdet pontjából kiindulva, a védtörvény és azzal egyező rendszabályok határozatait megkülönböztető oly általános kérdést, minőt a fentebb nevezett Superintendens ur előterjesztett, a rendelkezést tárgyazó tételek egyszerűsítése ós tisztázása czéljából felállítani helyesen azért nem lehet, mert abban különböző jelentőségű, tehát egymástól elválasztandó fogalmak vannak összefoglalva. A felhozott kérdésben ugyanis olyan hadköteles egyén, eskethetéséről tétetik kérdés, a ki a harmadik korosztályt már túlhaladta és be is soroztatott, arról azonban nincs említés, hogy ezen besorozott védköteles ujoncz-e, vagy tettleges szolgálatban levő katona ? rövid vagy huzamosb időre szabadságolt-e ? avagy már a rendes tartalékba áthelyezett katona ? csak is az ekként tisztázott kérdés fogna tehát a fentebbi pontban kiváut válasznak helyes alapjául szolgálhatni. Ily álláspontból indulva ki, a törvény s erre vonatkozó rendszabályok értelmében, engedély nélkül nősülhetnek csupán korosztályuknál fogva : A sorozó bizottság által mindenkorra hadképtelenekiil elismert és az állítási lajstromból kitörleudőknek határozott egyének, ugy szintén a be nem sorozott, azonban a harmadik korosztályból már kilépett hadkötelesek, továbbá azok, kik mint harmad korosztályúak az ujonczállitó bizottság által felmentettek. A huzamosb időre szabadságolt és tartalékos katonák, úgyszintén a szabadságolt honvédek, ha már a harmadik korosztályt túlhaladták, bármikor soroztattak is be. Az oly védkötelesek, kik még a hadköteles korba, vagyis életkoruk 20. évébe nem léptek, azokkal együtt, kik a hadköteles kor harmadik osztályát még túl nem haladták és be nem soroztattak és a védtörvény 44-ik §-a szerint kijelölt osztályba tartoznak, csakis polgári hatósági engedély mellett nősülhetnek. i