Lakatos Andor (szerk.): Mária-enciklopédia, Kalocsa, 1950. Forráskiadvány és adattár. - A Kalocsai Főegyházmegyei Gyűjtemények kiadványai 11. (Kalocsa, 2015-2016)
A. BEVEZETŐ
szöveget alkotott, melyet a kegyúr megnevezése, ill. a szertartások alkalmával használatos nyelv jelzése zárt. Adatait az áttekinthetőség javítása céljából csoportosítva, külön sorokban közöltük: „Templom titulusa, Templom méretei, A templom... (leírása), Kegyúr, Nyelv” sorrendben. A szövegeken belül természetesen itt is előfordultak adatmódosulások, s a magyar fordítás kapcsán elmondható, hogy összefoglaló jellegű, általában nem tartalmazza a latin rész sematizmusokra hivatkozó (zárójeles) évszámait, és nem tér ki szó szerint az eredeti szöveg minden részletére, változatára. A nyelvvel kapcsolatban fontos megjegyeznünk, hogy a közölt adat nem értelmezhető az adott település kizárólagos nyelveként, hanem a pasztorációban használatos nyelvet jelenti. A fordítás során nehézséget okozott a „lingua illyrica” visszaadása. Ez a sematizmusok korának szóhasználatában a katolikus délszláv népcsoportok, a bunyevácok és sokácok nyelve volt, melyet magyarul régebben „bunyevác” és „dalmát” kifejezésekkel adtak vissza, s amely nem azonos sem a szerb, sem pedig a horvát nyelvvel, bár bizonyos időszakban, a 20. sz. második felében szerb-horvátként is emlegették. (A sematizmusok egyébként a horvát nyelvre külön „lingua croatica” változatot is használtak.) Az „illír nyelv” formát magyarul nem tartottuk elég kifejezőnek, és mivel latin eredeti „Illyr.” úgyis minden esetben megmarad, ezért a fordításnál végül az általánosabb, de talán közérthetőbb „délszláv” változat használata mellett döntöttünk. A következő adatcsoport a „Leányegyházak, filiák” felsorolása. Ezeket a sematizmusok a 19. sz. elejétől közölték, a korábbi időszakra vonatkozó adatokat Katona István említett munkájából vettük át, és lábjegyzetekben közöltük, továbbá kiegészítésképpen ugyanitt idéztük még Dóka Klára egyházlátogatási jegyzőkönyvekről írt katalógusának idevágó részeit is.38 A leányegyházakkal kapcsolatban érdemes tehát megjegyeznünk, hogy a 19. sz. első és második évtizedében felbukkanó nevek sok esetben már régebb óta léteztek, csak korábban az adatközlés nem terjedt ki rájuk. A sort végül a plébániával kapcsolatos statisztikai adatok zárják. A „Házasságok, vegyesházasságok száma” közlése több időmetszetben (1856, 1885, 1915, 1942) történt, az első szám a katolikus házaspárok-családok számát jelentette, míg a vegyes házasságok alatt a másvallásúakkal engedéllyel vagy engedély nélkül kötött házasságokon kívül, a 20. században már a csak polgári házasságban élőket is számba vették, akik egyházi szempontból rendezetlen kapcsolatban (nem szentségi házasságban) éltek. Ebben az időszakban jelentős mértékben meg is nőttek a vegyesházasságoknál feltüntetett számértékek. A „Szentáldozások számát” hasonlóképpen, több időmetszetben találjuk (1856, 1885, 1915, 1942, 1950), nagyobb plébániákon az adat megosztva, templomonként, ill. misézési helyenként külön szerepel. Az 1942-es sematizmus különlegességét jelentették az „Egyesületek” és a „Szerzetesek” adatai. A különféle vallásos társulatok, egyletek megnevezése, csoportjaik létszáma mellett időnként még arra is találunk utalást, hogy rendelkeztek-e saját épülettel, a szerzetesházak esetében pedig a létszám mellett a szolgálati beosztás főbb típusairól (pl. iskolanővér, házi nővér stb.) is tájékozódhatunk. Az egyesületek között országos szervezetek csoportjai mellett a helyi kezdeményezéseket, a nemek és korcsoportok alapján elkülönülő közösségeket is megtaláljuk, melyek a szerzetesi jelenléttel együtt nagy mértékben ösztönözték a vallási aktivitást, és változatossá tették annak megjelenését. 38 Dóka Klára: Egyházlátogatási jegyzőkönyvek katalógusa 1. Kalocsai Főegyházmegye. (Második kiadás). Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség (METEM) Budapest, 1998. 114 o. A továbbiakban röviden: Dóka Klára 1998. A.) BEVEZETŐ 26
