Lakatos Andor (szerk.): Mária-enciklopédia, Kalocsa, 1950. Forráskiadvány és adattár. - A Kalocsai Főegyházmegyei Gyűjtemények kiadványai 11. (Kalocsa, 2015-2016)
A. BEVEZETŐ
sőt ez a szám időnként meghaladta az ezret is, Bátyáról pl. 1600 tagot jelentettek (az 1942- es egyházmegyei sematizmus adatai szerint hasonló társulatok szinte minden plébánián, jelentős létszámmal működtek). A Rózsafüzér Társulatokat általában réginek, azaz nemzedékek óta meglévőnek, működőnek titulálták, egy esetben, Foktőn 100 évben határozták meg ezt a kort. A Szállást keres a Szent Család esetében általában későbbi, 20. században terjedő csoportokra kell gondolnunk, Dunaszentbenedeken pl. 1947-esnek jelentették. A szentolvasó természetesen nem csak a Rózsafüzér Társulatokon belül volt jellemző, több helyütt megjegyezték, hogy a hívek szívesen, sokat imádkozzék a rózsafűzért, és az is előfordult, hogy ezt naponta tették. Szervezett keretek között, templomban történő, mindennapos rózsafüzér-imádságokról Kalocsán tettek említést, itt 1944 tavaszától volt élő ez a szokás, és nyilvánvalóan kapcsolódott a világháborús eseményekhez. Kalocsán további érdekesség volt, hogy Rózsafüzérgyár (Olvasógyár) is működött, melyet az összegző jelentés is kiemelt, s az ország egyik legnagyobb hasonló, ipari jellegű intézményének nevezett. Viszonylag sok helyütt (31) említették Szűz Mária szombatját, ennek megtartása általában szombat délutáni és esti ájtatosságot, litániát jelentett. A régi hagyományokra való hivatkozásokkal, mindössze három helyen jeleztek böjtöt, 2 helyen délutáni munkaszünetet, 2 helyen mécsesek gyújtását és 4 helyen szentmisék tartását Mária szombatjain. A jelentések megfogalmazásaiból úgy tűnik, hogy az imént említett régi hagyományok elhalóban voltak, több helyütt az életforma változásaira (munkahelyek, kötött munkaidő stb.) hivatkoztak, s a szombat megtartása kapcsán így került előtérbe a délutáni, esti litánia, ill. első szombatokon szentmise. A búcsújárás is jellemző volt az egyházmegyében, a jelentésekben összesen 139 helyet neveztek meg, melyek közül Baja-Máriakönnye (Vodica) 42, Máriagyűd 40, Hajós pedig 19 alkalommal szerepelt. Jóval kisebb számban említették Andocs (7), Mátraverebély- Szentkút (5), Pálos-Szentkút (Ferencszállás, 5), Akasztó (4), Csengőd, Páhi, Kaskantyú (3-3), valamint Kiskőrös, Katymár, Gyapa (Paks közelében) és Máriabesnyő (1-1) nevét. 12 jelentés volt, ahol erről a témáról nem tettek említést, vagyis 56 plébánia-lelkészség közölte a fent említett adatokat. Jól látható, hogy az adatot szolgáltató helyek döntő többsége, 75%-a Baja-Máriakönnyét (Vodicát) és Máriagyűdöt nevezte meg a zarándoklatok fő célpontjaként. Máriagyűdre elsősorban pünkösdkor, Máriakönnyére szeptember 8-án, Kisasszony napján mentek, de időnként előfordulhattak ettől eltérő időpontok (pl. Nagyboldogasszony, aug. 15.) is. A jelentésekből itt is érezhetőek bizonyos változások: Máriagyűdöt ősi, igen kedvelt kegyhelyként említik az egész térségben, ahová régen a távolság ellenére is nagy számban, szívesen zarándokoltak, (gyalogosan, csoportosan az út általában több mint egy hetet vett igénybe, dunai átkeléssel, az 1920-30-as években vasúti, vonatos zarándoklatok is előfordultak). Ezt azonban egyre kevésbé tehették meg az emberek, részben a már említett életmódváltás (munkahelyi kötöttségek) miatt, részben egyéb, „adminisztratív” akadályok is voltak: „ Utóbbi időben a processziók is elmaradoztak, tekintve az engedélykérések kellemetlenségeit.” - fogalmazott Fekete Ferenc plébános jelentésében Borotán, 1951. február 2-án. Nyilván nem véletlen, hogy ez a mondat az összegző jelentésből már kimaradt, ugyanakkor világosan jelzi számunkra, hogy a politikai hatalom igyekezett akadályozni a csoportos zarándoklatokat, s azok néhány éven belül valóban megcsappantak. A hosszabb máriagyűdi utak helyett átmenetileg a könnyebben-gyorsabban elérhető Máriakönnye vette át a főszerepet, és a processziók „tiltásával” a csoportos gyalogos zarán-17 2.) A PLÉBÁNIÁK ÉS LELKÉSZSÉGEK JELENTÉSEI
