Fischerné Grócz Zita - Lakatos Adél - Matula Imre (szerk.): Krisztus követségében. Missziók és misszionáriusok - A Kalocsai Főegyházmegyei Gyűjtemények kiadványai 5. (Kalocsa, 2010)
A jezsuiták és a kalocsai iskolanővérek kínai missziós tevékenysége 1922-1950 között
35 A kínai írás Az elemi iskolák tananyagának fontos része volt a kínai írásjelek elsajátítása, mely komoly erőpróbát jelentett a diákok és a nyelvvel ismerkedő misszionáriusok számára egyaránt. A kínai hagyomány „Négy kincsnek” nevezi a következő, kínai jegyek írása során használt eszközöket: ecset, tus, tusdörzsölő kő és papír. Kr. u. 1. és 2. század táján alakult ki az írásjegyek ecsettel történő leírása, illetve az ennek megfelelő stílusok is ekkoriban kezdtek kialakulni. Maga az ecset ennél régebbi találmány, melynek „feltalálása” a hagyomány szerint egy tábornok, név szerint Meng Tien (meghalt Kr.e. 220 körül) nevéhez köthető. A valóságban már Kr. e. 14-11. század tájáról vannak adatok az „ecset” jelentésű írásjegy megjelenéséről, tehát az ecset létezésének említéséről. A kínai ecset több vonatkozásban is különbözik az Európában megismert ecsetektől (talán a legközelebb hozzá az akvarellecsetek állnak). Az egyik fő különbség, hogy a kínai ecset sokkal puhább szőrből (és mindig valódi szőrből) készül. Erre a célra sokféle - hétköznapibb, vagy egzotikusabb - állat szőrét felhasználják, pl. kecske, őz, nyest, farkas, nyúl stb. Másik különbség, hogy a kínai ecset, ha nedves, tűhegyessé igazítható, illetve újabb korában, vagy ha megfelelően karbantartják magától is tűhegyesre áll be. Ennek köszönhető, hogy ugyanazzal az ecsettel lehetséges tűéles, vékony vonalat húzni illetve olyan vastagot, amit az ecset csak lehetővé tesz, mindezt akár egyetlen ecsetvonáson belül is. Harmadik különbség, hogy a kínai ecset sokkal több festéket (vagyis tust) képes tárolni, mint az európai társai. Ennek több oka is van. Egyrészt a normális, teljes töménységűre elkészített kínai tus sokkal sűrűbb, mint az általunk ismert vízfestékek vagy tinták. A másik oka a kínai ecset nagy tustároló képességének a felépítésében rejlik. Az ecsetet felépítő szőrök több rétegben helyezkednek el, és az esetek nagy részében nem is azonos minőségű, illetve nem azonos állatból származó szőrök alkotják a rétegeket. A legbelső réteg általában vastagabb és rugalmasabb, mint a többi, ez alkotja az ecset rugalmasságát adó gerincét. A külső rétegek puhább szőrök. A különféle szőrök aránya és minősége ecsetkészítő mesterről mesterre változik és különféle célokra is más és más aszerint, hogy az egész ecsetnek rugalmasabbnak vagy puhábbnak kell-e lennie. Másik nagyon fontos része az ecsetnek, hogy belül a külsőnél rövidebb szőr-réteg helyezkedik el. így az ecset belsejében üreg jön létre. Ez teszi lehetővé, hogy az ecset több tust tartson magában. Ez az üreg mintegy tartályként működik és így több írásjegy vagy nagyobb képrészlet is megfesthető egyetlen nedvesítéssel. A szőröket végül egy nagyon erős (általában selyem) fonal tartja össze Az így összefogott szőrpamacs egy bambuszcsőbe van szorítva, ami az ecset szárát alkotja. A kínai ecset szőrzetét enywel (néha keményítővel) ragasztották össze, nehogy a használatba vétel előtt sérüljön. A kínai tus az ecsethez hasonlóan régi találmány. Az első tussal (és ecsettel) írt fatáblácskák Kr. e. 98-ból származnak. Európában ennek ellenére csak a 17. században vált ismertté, mint „kínai tinta”. A kínai tus, amikor a tuskészítő műhelyből kikerült, nem folyékony állagú volt, mint az európai festékek és tinták, hanem egy szépen díszített, nagyon kemény, szilárd tömb. Klasszikus összetétele fenyőgyanta elégetésével nyert korom, csontból vagy bőrből nyert enyv és illatszer, régen többnyire mosusz. Később lámpaolaj kormából is készítettek tust, a manapság használt illatszer pedig többnyire szegfűszeg. A fenyőgyanta-koromból és az olajkoromból készült tusok között több különbség is van. Egyrészt a fenyőgyanta kormából készült tus papíron sokkal melegebb árnyalatú feketét ad (persze koromfekete, ám tény-
