Lakatos Adél (szerk.): Patachich Ádám érsek emléke - A Kalocsai Főegyházmegyei Gyűjtemények kiadványai 4. (Kalocsa, 2005)
B. Beszámoló az emléknap eseményeiről - 3. A "Varadinum" vonósnégyes koncertje
B.) BESZÁMOLÓ AZ EMLÉKNAP ESEMÉNYEIRŐL sikert aratott virtuóz hegedűjátékával. 1764-ben igazgatóváltásra került sor a bécsi udvari operánál, ekkor érkezett Patachich Adám meghívása. Ditters igent mondott a felkérésre, s a püspök udvarmesterével együtt Prágába és Bécsbe utazott, hogy zenészeket és énekeseket toborozzon a társulatba. 1764. április 1-jén érkezett az új tagokkal Váradra. A zenekar ekkor 34 személyből állt, akiknek kb. fele volt hivatásos művész, a többiek a zeneszerető kanonokok s a püspöki udvar más tagjai közül kerültek ki. Négy énekes volt tagja a társulatnak, ők a zenekarban is játszottak, a zenészek egy része pedig énekelt is. A zenekar fennállásának utolsó évében Ditters valóságos kis társulattá fejlesztette a csoportot. A városban állomásozó Neukleingold ezredtől több tiszt vagy a tisztek közeli rokona is részt vett az udvari színház működésében. A nagyváradi zenei színtársulat főként névnapi és születésnapi bemutatókra készült. Ditters ezekről részletesen beszámolt önéletrajzában, ahol külön kiemelte, hogy a zenés daraboknak latin volt a nyelve, mivel a püspökön, egy-két kanonokon és rajta kívül senki nem értett olaszul. A latin pedig ekkoriban a magyar nemesség beszélt nyelve volt. Patachich Adám szeretett volna színházi körülményeket teremteni az előadások számára. Johann Michael Neumannal, a Bécsből Váradra érkezett püspöki építésszel elkészíttette a kastélyban egy kis színház tervrajzát, melyet a püspöki palota egyik szalonjában rendeztek be. Neumann egyben a színház díszlettervezője is volt. Egy feljelentés eredményeként a bécsi udvarból jelezték, hogy nem nézik jó szemmel a nagyváradi rendezvényeket. Patachich erre feloszlatta zenekarát, melynek tagjai közül sokan jelentős zenei karriert futottak be, és a monarchia fontos művészeti intézményeiben tevékenykedtek. Kari Ditters meghívása Nagyváradra A pozsonyi országgyűlésre utazó Patachich Adám püspök 1764-ben hallotta Bécsben Kari Ditters hegedüjátékát, mely annyira megtetszett neki, hogy elhatározta, meghívja Nagyváradra, zenekara vezetőjének. Ditters ekkor a bécsi udvari színház tagja volt, ahol éppen ebben az évben változott az igazgató személye. így ír erről naplójában: ,Jsbben az időben jött Bécsbe a nagyváradi püspök, a horvátországi híres Patachich-család tagja, aki meghívást kapott a pozsonyi országgyűlésre, miként a legtöbb magyar mágnás és főispán. A császári udvarnál hallott engem, magához hívatott és elmondta, hogy igen nagy zenebarát, és saját együttese is van: minthogy azonban Michael Haydn (Joseph Haydn öccse), aki eddig zeneigazgatója volt, Salzburgba megy hangversenymesternek, ezért felajánlja nekem az ő évi 1200 forintos állását, urasági asztalát, ingyenes lakását, továbbá szolgáim számára is bért, étkezést és libériát biztosít. Azt válaszoltam a püspöknek, hogy azon nyomban elfogadnám az ajánlatát, ha nem folynának éppen tárgyalásaim a színház igazgatóságával, de biztosítottam őt arról, hogy amennyiben tárgyalásaim nem vezetnek eredményre, rendelkezésére kívánok állani. Mivel közölte velem, hogy még három napig szándékozik Bécsben maradni és addig ennek a kérdésnek el kell dőlnie, ezért megígértem, hogy ezen időn belül pontos választ kap. ” Ditters végül igent mondott a meghívásra. Patachich. Adám ekkor megbízta azzal is, hogy szervezze újjá zenekarát, Prágában és Bécsben is vegyen fel új tagokat. így került Váradra a cseh származású, fiatal, tehetséges hegedűjátékos, Wenzel Pichl, aki a későbbiekben sokoldalúan bontakoztatta ki tehetségét, és a másik, szintén rendkívül tehetséges hegedűművész Peter Fuchs, aki később jelentős zenei karriert futott be. A zenekar 34 tagú lett. A hivatásos művészeken kívül, akik közül 12 hangszeres zenész és 4 énekes név szerint is ismert, tagjai között zenekedvelő inasok, komornyikok és kanonokok egyaránt helyet foglaltak. A hegedű mellett cselló, bőgő, klarinét, vadászkürt, oboa és fuvola is szerepelt a hangszerek között. 92