Lakatos Adél (szerk.): Patachich Ádám érsek emléke - A Kalocsai Főegyházmegyei Gyűjtemények kiadványai 4. (Kalocsa, 2005)
A. A konferencia előadásai-tanulmányok - 5. Tóth Sándor Attila: Versek és versutalások a kalocsai árkászról, Patachich Ádám érsekről Zimányi Lajos piarista költő verseskönyvében
A.) A KONFERENCIA ELŐADÁSAI - TANULMÁNYOK már Ki fogja fejünkre feladni a keresztvizet? Ki csal majd szemünkre könnyeket? Merthogy éjjel és nappal siratom. így szokott jaj veszékelni az elárvult gerlice a platánfa alatt, így tesz a haldokló hattyú vagy a csalogány beszéde. Jaj, kegyetlen fájdalom és kín!”] A vers elején a mély fájdalmat jelentő könnyek jelennek meg. A fájdalmasan síró madarak, az elárvult gerlice, a haldokló hattyú és a fülemüle jelenik meg a gyász érzékeltetésére a versben. A fájdalom oka pedig a tudós Patachich halála. Barokkos ellentét feszül a kiterítve fekvő halott tehetetlensége és a nemrégiben még élő ember szellemi ereje, tudós mivolta között. Akit kiterítve lát, az ugyanis a Mercuriushoz tartozók, azaz az isten által pártfogolt ékes szavú és ügyes versfaragók pártfogója volt. Mercurius ugyanis, Apolló mellett, aki a költői ihletet jelképezi, az ars, a költői ügyesség és a tudományosság megtestesítője. Zimányi nem hagyja figyelmen kívül Patachich egyházfői szerepét sem, sőt, ugyancsak barokkos technikával, egyként értékesnek s maradandónak látja Patachich Adámnak a keresztény hit és az egyház szolgálatában tett érdemeit, emberi és egyházfői igazságszeretetét, s a művészetekben, különösen a költészet terén szerzett érdemeit. Szövegösszefüggés utal azokra, kik körülötte vele együtt művelték a Zimányi számára is oly fontos versírói tevékenységet. Vagyis, ez nem más, mint Patachich fiók-Arkádiájának köre. Minden, ami korábban személyéhez kötődött, immár elmúlt, mindennek más dimenziókat ad a halál. Ezért is ismétli oly sűrűn a test kiterített állapotát. Szelleme azonban éppen a szintén többszöri ismétléssel megidézett tettekben (egyház, hit, igazság, művészetek, költészet) él tovább, s mutat utat a halál miatti szomorúságban is. A befejezés az első verssorokat hozza vissza, tehát a vers keretes szerkezetű, gyakori az ismétlés és a mondatpárhuzam. * A verseskötetben tíz (I-X.) számozott, disztichonos formájú episztolában Zimányi és a debreceni Keresztesy József irodalmi levélváltásának lehetünk tanúi. A költemények párbeszédszerüen épülnek fel, vagyis elsőként Zimányi szólítja meg Keresztesyt, majd a válaszlevelet olvashatjuk. így az I., III., V., VII., IX. episztola Zimányi alkotása, a II., IV., VI., VIII., és a X. vers viszont Keresztesy József költeménye. Keresztesy valószínűleg piarista volt (vagy talán katolikus világi pap?), aki Debrecenben teljesített szolgálatot. Közelebbit azonban nem tudunk róla. Zimányi dicséri költői tehetségét, s ezért is keresi meg episztolájával. Az első vershez fűzött jegyzetében még annyit árul el, hogy e költeményeket 1776-ban, Debrecenben írták, s ismeretségük kiváltó okát ódáinak XIII. versében {Ad Exc. Adamum e. I. b. Patachich dum M. Varadino ad capessandas Colocensium Tiaras 1776. decederet.9 10 *) versében jelöli meg, vagyis valószínűen Keresztesy is szép üdvözlő ódában köszöntötte a Nagyváradról a kalocsai érseki székbe tartó árkádiai költőt, Patachich Ádámot. Az első (I.) episztolában Zimányi köszönti a debreceni poétát: Ad JOSEPHUM KERESZTESY darum apud Debrecinenses poetam.'0 A szerző csak hírből ismeri a jeles debreceni költőt, így a költemény kezdősorai a következők: Non nisi de Fama mihi cognite, clare Poeta! Debrecinensis gloria rara togae." 9 , Uő., uo. 22-25. Zimányi ez idő tájt (1776-ban) Nagyváradon tartózkodott. 10 Uő., uo. 239-240. 1 * Értelmező fordítása: „Számomra csak hírből ismert, híres poéta! A debreceni hivatal ritka dicsősége!” 62
