Lakatos Adél (szerk.): Patachich Ádám érsek emléke - A Kalocsai Főegyházmegyei Gyűjtemények kiadványai 4. (Kalocsa, 2005)
A. A konferencia előadásai-tanulmányok - 5. Tóth Sándor Attila: Versek és versutalások a kalocsai árkászról, Patachich Ádám érsekről Zimányi Lajos piarista költő verseskönyvében
5.) Tóth Sándor Attila: Versek és versutalások... A vers további menetében aztán arról ír, hogy ha véletlenül az ö Táliája (Múzsája) felkeresné lakhelyét, vendégbarátként félelemre számíthatna-e, vagy derűs tekintetre, sértené-e öt a szigorú ábrázat, vagy megenyhülne-e? Meg fogja majd tudni, számíthat-e beszélgetésre, s elmondja, miért is vállalta az utat. Zimányi felidézi Patachich Ádám váradi püspök alakját, aki megkapván a kalocsai érseki széket elhagyta az egyházkerületet. (Ahogy jeleztük, az ő búcsúztatására írt költemény miatt figyelt fel Zimányi Keresztesy poézisére.) Patachichot méltatva azonban megjegyzi, hogy e férfit kegyesség, éles elme és számos kiváló tulajdonság jellemezte. Elöljárójának tettei miatt egyaránt öröm töltötte el a fenti és lenti világot, s arra is utal, hogy Patachich igen nehéz szívvel vált meg hü jegyesétől, a váradi egyházmegyétől. Itt tér rá Keresztesy búcsúsversére, aki Horatius versmértékét használta, azaz ódát írt hozzá, amely oly szépre sikeredett, hogy Zimányi aggódik, nehogy az ő Múzsája alantasabb szavakat használjon. Mit is akart valójában? - kérdezi évődve. Csak nehogy olvasója félretegye, hiszen szívéhez közel áll. Mit is akart valójában? - kérdezi évődve. Csak nehogy olvasója félretegye, hiszen szívéhez közel áll a vers. - Keresztesi a válaszkölteményét (II. Keresztesius Zimanio12 13 14) kedves megszólítással kezdi: Magne Vir! Aonii saturant quem pocula fontis Et Musae studiis excoluere suis. Missa mihi, facili deducta Poemata plectro Accepi, grata latus ovansque manu.'3 A folytatásban Patachich búcsúztatásáról emlékezik meg: Bizony így violákkal szórták be az elöljáró útját, amikor a fejére került a főpapi föveg. A költő csak szótlanul ámul, és keresi az okot, miért is adott Zimányi verses ajándékot. A jeles jóságnak ez a képe egészen közel jut a lélekhez, amely magától szokott kedvezni a múzsái karoknak. A kötelesség sohasem teher: de amikor a feladat szerzője ily kiváló, az bizony nem nélkülözi azt. Keresztesi hálás a méltatásért, s talán nem is tudja viszonozni. Sietős verse lesz ennek záloga. Kedves soraira emlékezve készül olvasni, és úgy gondolja, köztük barátság szövődött. - Zimányi a következő levélben (III. Zimanius Keresztesio'4), melyben a kezdeti udvarias formula helyett inkább a tréfás fecsegés és élcelődés válik uralkodóvá, már arról tudósít, hogy levelével együtt (mely barátságuk záloga) megérkeztek a rendházba a szerző csinos és szellemes alkotásai, vagyis ékes versei. Ezt a szerző a sal, sales (só, éle, okosság, kedély, humor) szóval jellemzi (Nempe cuculligeras /factum mirabar/ in aedes // Devenere tui, carmina culta, sales), s erre építi a következőkben a vers nyelvi humorát és csevegő hangnemét. Vagyis a következőkben finom élcelődéssel arról ír, hogy amikor az elöljáró ismét Váradra megy, nehogy hiányt szenvedjen kedélye, vigye magával ezeket. Amikor szerfelett kedélyes, és azt kívánja, hogy még inkább tréfás kedvre derüljön, szakítsa ki véletlenül a sószsákot és szórja ki a sószemeket (sales), vagyis az élceket E férfiú, akinek az érdemeivel szerzett papi szalagját apollói koszorúk fonják körül, aztán ezeket (ti. az így javított vagy bírált verseket) elküldi hozzá. Nosza, legyen rajta, hogy megnevezze most már e nagyszerű férfit, akit a hármas útnál bölcs fényben talált. Nem mulasztja el, hogy itt is 12Uő.,uo. 240-241. 13 Értelmező fordítása: „Kiváló férfiú! akit az aoniai forrás serlegei csillapítanak, és jóindulatukkal kedvelnek a Múzsák. Megkaptam a szelíd lanttal nekem írt költeményt, melyet becses kéz küldött, igen nagy öröm töltött el.” 14 Uö., uo. 241. 63
