Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2014 (13. évfolyam)
2014 / 1. szám - NÉMETORSZÁG NEMZETKÖZI FELELŐSSÉGVÁLLALÁSA - Hettyey András: A vonakodó szövetséges? - Németország külföldi katonai bevetései a viták és a számok tükrében
A vonakodó szövetséges? javaslatot kellett beterjesztenie a parlament elé a bevetéshez szükséges katonák számáról, azok képességeiről, a bevetés hosszáról és a várható költségekről - de csak abban az esetben, ha a művelet során a német katonák „fegyveres vállalkozásokban" fognak részt venni, vagy ez várható.14 (Előkészítő intézkedések, valamint humanitárius és egyéb segélymissziók nem esnek a törvény hatálya alá.) A parlamentnek ugyanakkor nincsen saját kezdeményezési joga: csak elfogadhatja vagy elutasíthatja a kormány javaslatát. (Ez utóbbira még nem volt példa, noha már több mint hetven esetben kérte a kormány a Bundestag felhatalmazását.) A jogi keretek 1994-es tisztázása éppen időben történt, hiszen az évtized közepétől egyre nőtt a Bundeswehr békeműveleti szerepvállalása, mind a létszám, mind az intenzitás tekintetében.15 Németország részt vett Boszniában az IFOR-, majd SFOR- missziókban, ám a nagy cezúrát nem ezek a bevetések, hanem Szerbia 1999-es bombázása jelentette, amikor ENSZ BT-felhatalmazás nélkül, a NATO keretében (Allied Force-művelet) folyt az intervenció. Az akció - ironikus módon - éppen az 1998-ban hatalomra került SPD-Zöldek vezette kormány idejére esett. Mint láttuk, korábban mindkét párt szkeptikus volt a külföldi bevetésekkel kapcsolatban, még akkor is, ha azok ENSZ BT-felhatalmazással valósultak meg. Különösen a Zöldek számára volt nehéz ez a pálfordulás, hiszen ők a nyolcvanas évek elején „békepártként" (Friedenspartei) indultak, és annak idején élesen ellenezték például a Pershing II rakéták Németországba történő telepítését. Mindezen előzmények dacára, a Gerhard Schröder kancellár vezette kormány részt vett az Allied Force-műveletben, ami azt is jelentette, hogy a német hadsereg 1945 óta első ízben lett tevékeny részese a harcoknak. Mégpedig úgy, hogy - a német tradíciókkal ellentétben - az akciónak nem volt ENSZ-felhatalmazása és a NATO területén kívül esett. A német szerepvállalás legláthatóbb eleme az a 14 Tornado típusú repülőgép volt, amely a felderítést végezte és a szerb légvédelem kiiktatásában vett részt.16 A szerbiai légicsapásokat követően a német kül- és biztonságpolitika nem térhetett vissza a „business as usual"-felfogáshoz, hiszen az Allied Force komoly cezúrát jelentett a Bundeswehr számára. Az 1999 óta eltelt immár 15 évben a Bundeswehr kétségtelenül egy „bevetésben lévő hadsereggé" (Armee im Einsatz) vált. Míg 1990 környékén csupán néhány tucat német katona volt egyszerre külföldi bevetésben, 2003-ban ez a szám már nyolcezerre nőtt. Az ezredfordulótól kezdve a német katonák - Albániától Kelet-Timo- ron át a Kongói Demokratikus Köztársaságig - egyre több válsághelyzetben tűntek fel, gyakran az ENSZ és az EEJ kötelékeiben. A fő hangsúly ugyanakkor a két NATO vezette misszión, Afganisztánon (ISAF) és Koszovón (KFOR) volt és van. (Németország sem az Irak elleni háborúban, sem a líbiai NATO-beavatkozásban nem vett részt - amint arról később szó lesz.) A két művelet közül kétségtelenül az utóbbi a sikeresebb. A biztonsági helyzet stabilizálását jól mutatja, hogy míg a koszovói német kontingens 2007 novemberében még 2800 főből állt, 2011 márciusára ez a szám 900-ra, 2014 elejére pedig 780-ra eshetett 2014. tavasz 73
