Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2014 (13. évfolyam)
2014 / 1. szám - NÉMETORSZÁG NEMZETKÖZI FELELŐSSÉGVÁLLALÁSA - Hettyey András: A vonakodó szövetséges? - Németország külföldi katonai bevetései a viták és a számok tükrében
Hettyey András- némi hezitálás és hosszú belpolitikai viták után - komoly fordulatot hajtott végre, és a kilencvenes évek elejétől kezdve egyre gyakrabban vett részt külföldi missziókban. Az első komoly külföldi bevetését a Bundeswehr 1991-ben, Törökországban, NATO- keretben hajtotta végre, amikor 18, Alpha Jet típusú harci repülőgépet bocsátott a NATO gyorsreagálású erői rendelkezésére, hogy az egy esetlegesen Irak felől jövő támadás esetén Törökország segítségére legyen. Szintén komoly előrelépés volt Németország részéről, amikor 1992-93-ban csatlakozott az ENSZ-missziókhoz Kambodzsában (UNTAC) és Szomáliában (UNOSOM). 1992-ben csatlakozott a Bundeswehr a boszniai légtérzár és embargó fenntartásához és ellenőrzéséhez is. Ez utóbbiakat az ENSZ mandátuma alapján a NATO hajtotta végre (Operation Sharp Guard; Operation Deny Guard). Míg a törökországi bevetés egy NATO-szövetséges területén zajlott, és ezért belpo- litikailag nem volt vitatott, a kambodzsai, Szomáliái és főleg a boszniai szerepvállalás komoly vitát váltott ki a Bundestagban arról, hogy Németország vállalhat-e szerepet ún. „out-of-area" műveletekben. A kormánykoalíció pártjai - vagyis a CDU és (részben) az FDP - erre a kérdésre pozitív választ adtak, míg a Zöldek és (legalábbis az 1992-es petersbergi döntésekig) az SPD ellenezte a nagyobb német szerepvállalást. A másik ezzel kapcsolatos kérdés az volt, hogy a kormány dönthet-e a német katonák kiküldéséről, vagy a szövetségi parlament alsóháza, a Bundestag. Az alkotmány ezekben a kérdésekben nem foglalt egyértelműen állást, ezért a bizonytalanság - és az 1990 után gyorsan változó biztonságpolitikai környezet - szükségessé tette, hogy Németország egyszer s mindenkorra választ adjon rájuk. Az SPD és az FDP képviselői így az alkotmánybírósághoz fordultak e problémák tisztázása érdekében. A konkrét kérdésük az volt, hogyan kell értelmezni az alkotmány 24. (2) cikkelyét, amely kimondja: „A Szövetség a béke biztosítása céljából kölcsönös kollektív biztonsági rendszerben vehet részt; ez esetben hozzájárul felségjogainak olyan korlátozásához, amely Európa békés és tartós rendjének, valamint a világ népei közötti megértés biztosítására irányul."10 Az alkotmánybíróság 1994. július 12-én azt a döntést hozta, hogy az alkotmány nem tiltja a német fegyveres erők külföldi bevetését multilaterális kontextusban (de a Bundeswehr támadó célú használata tilos).11 Mivel Németország tagja bizonyos kollektív biztonsági szervezeteknek - ENSZ, NATO -, ezért a tagságból fakadó kötelezettségeket is vállalnia lehet és kell - döntöttek a bírák.12 A külföldi bevetéseket ugyanakkor minden esetben és egyenként, egyszerű többséggel a Bundestagnak kell jóváhagynia. A bíróság tehát döntésében azt az elvet juttatja kifejezésre, hogy a Bundeswehr a „parlament hadserege" (Parlamentsarmee). Az alkotmánybíróság döntését követően az akkori parlamenti pártok között konszenzus alakult ki arról, hogy Németország katonákat küldhet ENSZ-, továbbá az ENSZ Biztonsági Tanácsa által felhatalmazott NATO-, NYEU- és EU-műveletekbe.13 A döntés értelmében a parlamentnek törvényt kellett alkotnia, s abban a jóváhagyás részleteit tisztáznia. Ezt a törvényt (Parlamentsbeteiligungsgesetz) végül 2005 márciusában fogadta el a Bundestag. Ez alapján a kormánynak minden tervezett külföldi akció előtt részletes 72 Külügyi Szemle
