Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2014 (13. évfolyam)
2014 / 4. szám - MAGYAR-ROMÁN KAPCSOLATOK - Szabó Tamás: Magyarország, Románia és az RMDSZ kapcsolatrendszere az alapszerződés tárgyalásának időszakában (1992-1996)
Szabó Tamás abban az esetben, ha a szerződő felek kormányai már meghozták volna azokat az intézkedéseket, melyek az illető országok nemzeti kisebbségeinek megfelelnek".62 A következő, 1995. február és április között megtartott négy tárgyalási fordulóra sem annyira a két félnek a feltétlen megegyezésre irányuló törekvéséből került sor, sokkal inkább a nyugati nyomásnak köszönhető. Ugyanis az EBESZ március 20-21-én tartott párizsi konferenciáján a résztvevők elfogadták az európai stabilitási egyezményt, és különösen a román fél igyekezett elismerést és „jó pontokat" szerezni a nyugati államoktól - annál is inkább, mert a román kormány az EU-tagság iránti hivatalos kérelem benyújtására készült.63 Az egyezmény aláírásának időpontjáig a román és a magyar fél között négy szakértői tárgyalás is zajlott, de csak a határklauzuláról szóló cikkelyt sikerült véglegesíteni, a kisebbségi cikkely ügyében kevés előrelépés történt. Az csak nehezítette a helyzetet, hogy a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) felkérésére a magyar fél e szakértői egyeztetések során mutatta be a kisebbségi megállapodást.64 Ennek következtében a tárgyalásokon történt előrelépések nem vezethettek megegyezésre a Stabilitási Egyezmény aláírásáig, ahogy az megtörtént a magyar-szlovák alapszerződés esetében. Azonban ettől kezdve egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy - amint azt a NATO bővítéséről fentebb idézett tanulmány explicite kimondja - a kelet-európai államok integrációjának feltétele a jószomszédi viszonyok rendezése, ami pedig az államközi alapszerződések aláírásának és a felek megegyezésének szükségességét jelentette. Míg a kül- és szomszédságpolitika terén a Horn-kormányzat a folytonosságot igyekezett képviselni, addig az alapszerződés tárgyalásain tanúsított, megegyezésre hajló „magatartása" a belpolitika szintjén megosztotta a parlamenti pártokat. Azzal egy időben, hogy szorgalmazta a szakértői tárgyalások folytatását, egy belpolitikai konfliktust is felvállalt az akkori magyar ellenzék (FIDESZ - Magyar Polgári Szövetség, Magyar Demokrata Fórum, Független Kisgazdapárt, Kereszténydemokrata Néppárt, Magyar Demokrata Néppárt) képviselőivel, akik azzal támadták, hogy a kormány elkötelezettebb az integráció, mint a kisebbségi jogok rendezése mellett. A viták eredményeként pedig megbomlani látszott a külpolitika hármas prioritásáról létrejött konszenzus. Ezzel magyarázható a FIDESZ lépése is: a párt nemcsak nyilatkozatok szintjén fejezte ki a kormány szomszédságpolitikája iránti nemtetszését, de március 10-én ki is vonult az alapszerződést tárgyaló parlamenti albizottságból, az aláírás előtt álló magyar-szlovák alapszerződéssel szembeni tiltakozásként. A magyar-szlovák alapszerződés aláírása utáni időszakban sem normalizálódott a kormány és az ellenzék viszonya, a magyarromán alapszerződés tárgyalásainak folytatásával pedig tovább mélyült az ellentét.65 E folyamat keretén belül 1995 nyarán lezajlott még egy szakértői tárgyalás és egy külügyminiszteri találkozó is, lényegesebb eredmények nélkül. Az alapszerződés körüli patthelyzetet az integrációs szervezetek diplomatái igyekeztek feloldani, akik kitértek arra a tényre is, hogy Románia komoly lépéshátrányban van, nemcsak az átalakulás és az átmenet, hanem a szomszéd államokkal való megegyezés tekintetében 92 Külügyi Szemle
