Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2014 (13. évfolyam)
2014 / 4. szám - MAGYAR-NÉMET KAPCSOLATOK - Schmidt-Schweiser, Andreas - Dömötörfi Tibor: A magyar-nyugatnémet kapcsolatok dinamikus időszaka: a diplomáciai kapcsolatok felvételétől a határnyitásig, 1973-1989
A magyar-nyugatnémet kapcsolatok dinamikus időszaka Köztársaságba, amit Helmut Schmidt kancellár 1979-ben viszonzott magyarországi útja során. Két évvel korábban, 1977 szeptemberében ezen túl egy olyan esemény is történt, amely addig elképzelhetetlen lett volna: a radikálisan antikommunista és szovjetellenes politikus hírében álló Franz Josef Strauß, a CSU vezetője tett „magánlátogatást" Magyarországon.3 A politikai eszmecserék ebben az időszakban két kérdéskomplexumra összpontosultak. A nemzetközi politika terén mindkét részről intenzíven foglalkoztak a folyamatban lévő leszerelési tárgyalásokkal (SALT, MBFR), valamint a helsinki záróokmány előkészítésével, elfogadásával és végrehajtásával.4 Az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet keretébe ágyazódó leszerelési és enyhülési folyamat nemcsak a német-német határon egymással szemben álló hatalmas katonai erők, illetve Nyugat-Berlin veszélyeztetett helyzete miatt volt fontos Bonn számára, hanem azért is, mert a kormányzat céljai között jelentős szerepet játszott az a törekvés, hogy az Ostpolitik által elért eredményeket multilaterális lépések által is megerősítsék. A nyugatnémet-magyar bilaterális viszony szempontjából - mint korábban is - a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok konkrét kérdései és perspektívái álltak a középpontban. Más területeken, mint a közlekedés, a munkaügy, az adóügy és a jog, létrejöttek a két fél közötti első megbeszélések, és napirendre került egy későbbi kulturális egyezmény, illetve a műszaki-tudományos együttműködésről szóló szerződés megkötésének kérdése is. Habár ezek a - terjedelmükben és intenzitásukban - újszerű politikai kontaktusok a két állam közötti alapvető ideológiai ellentéteket természetesen nem hidalhatták át, mégis komoly jelentőséggel bírtak. Egyrészt arra szolgáltak, hogy konkrét szakmai kérdések tisztázódjanak a bilaterális kapcsolatok egyes területein, és ez nagyon pozitív hatást gyakorolt elsősorban a gazdasági együttműködésre (lásd lentebb). Másrészt az eszmecserék hozzájárultak ahhoz, hogy a két oldal személyesen és politikailag jobban megismerje egymást, s ennek köszönhetően a kapcsolatokat egyre kevésbé dominálta az ideológia, és kialakulhatott egyfajta kölcsönös bizalmi viszony, akár a legmagasabb szinteken is. Mindemellett a konzultációk megnyitották Budapest és Bonn előtt annak a lehetőségét, hogy különleges szerepet töltsenek be a kelet-nyugati viszonyban, ami az elkövetkező időszakban jelentőségteljesnek bizonyult. A politikai kapcsolatok minőségi továbbfejlődésének a jele volt ezekben az években egy neuralgikus konfliktusforrás, a nyugat-berlini kérdés semlegesítése. Az 1972. júniusi négyhatalmi egyezmény ellenére, amely Nyugat-Berlin (mint az NSZK-hoz nem tartozó, de vele különleges kapcsolatban álló területi egység) nemzetközi státusát volt hivatott végérvényesen rendezni, a város helyzetét illetően szinte folyamatos volt a súrlódás és a feszültség Budapest és Bonn között, például sport- vagy kulturális rendezvények esetében. (A probléma lényege az volt, hogy Bonn újra és újra megkísérelte Nyugat-Berlinnek az NSZK-hoz fűződő „különleges kapcsolódását" közös fellépések, megjelenések révén demonstrálni, miközben Magyarország és a szocialista országok 2014. tél 21
