Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2014 (13. évfolyam)
2014 / 4. szám - A NEMZETKÖZI RENDSZER VÁLTOZÁSA - Békés Csaba: Hidegháború-enyhülés új megközelítésben
Békés Csaba Az első Reagan-adminisztráció politikáját hamarosan levéltári források alapján is tudjuk majd vizsgálni, és biztos vagyok abban, hogy azok alapján az amerikai politika fő irányaként azt a realista, a hagyományos feltartóztatási politikára alapuló vonalat fogjuk azonosítani, amely a szuperhatalmak együttműködésének kényszerét ugyanúgy tudomásul vette, mint elődei. A már ma is rendelkezésre álló források és indirekt bizonyítékok alapján mindez joggal feltételezhető, 1983-tól pedig már világosan látható volt, hogy a Reagan-adminisztráció újra a szuperhatalmi kooperáció lehetőségét kereste. Mindez azt is jelenti, hogy valójában nem volt (nem lehetett) „második hidegháború" 1979 és 1985 között.14 Már csak azért sem, mert ez azt implikálja, hogy akkor egy „első" hidegháborúnak véget kellett volna érnie valamikor korábban. Az enyhülés új értelmezése viszont, amely a kényszerű szuperhatalmi együttműködés és az interdependencia szerepét hangsúlyozza, megfelelő magyarázatot ad arra, hogyan volt lehetséges, hogy az enyhülés hetvenes évek végi állítólagos „halála/bukása/kudarca" után csupán néhány év elteltével, 1985-től, Gorbacsov eljövetele után a szuperhatalmak között példa nélküli közeledésre és együttműködésre került sor. Az enyhüléssel kapcsolatos hagyományos interpretációkról azt is fontos tudni, hogy azok a lényegüket tekintve akaratlanul is az egykori politikusok logikáját követik. Moszkva és szövetségesei ugyanis már 1953 után, de különösen az 1955. júliusi genfi csúcstalálkozót követően meg voltak győződve arról, hogy a hidegháború véget ért, és a békés egymás mellett élésnek nincs többé alternatívája. Vagyis a két kategóriát egyértelműen exkluzív módon, egymást kizáró értelemben kezelték: egy adott időszakban vagy hidegháború van, vagy enyhülés. Ezt jól mutatja, hogy olyan esetekben, amikor konfliktusok merültek fel, a helyzetet magával a hidegháborúval azonosították, és gyakran úgy érveltek, hogy a nyugati hatalmak a hidegháborút vagy a hidegháborús stílust akarják visszahozni a kelet-nyugati viszonyba. A Varsói Szerződés tagállamai vezetőinek 1972. július 31-i krími csúcstalálkozóján pl. Brezsnyev úgy érvelt, hogy ha az NSZK-ban netán az ellenzék győzne az ősszel esedékes előrehozott választásokon, az a hidegháborúhoz való visszatérést jelentené.15 1969 júniusában, az akkoriban megindult újabb szovjet-amerikai közeledési folyamat során Henry Kissinger is határozottan múlt időben beszélt a hidegháborúról, amelyhez képest a kapcsolatok hamarosan konstruktív szakaszba lépnek majd.16 Új korszakolás Az enyhülésre vonatkozó új koncepciómmal összhangban más periodizációt javasoltam a hidegháborús korszak (1945-1991) szakaszolására is: a hagyományos interpretációval szemben, amely a „klasszikus hidegháború" időszakát 1945/1947 és 1962 közé teszi,17 én úgy vélem, ez a teljes konfrontációra és egymás létjogosultságának 8 Külügyi Szemle
