Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2014 (13. évfolyam)
2014 / 4. szám - A NEMZETKÖZI RENDSZER VÁLTOZÁSA - Békés Csaba: Hidegháború-enyhülés új megközelítésben
Hidegháború-enyhülés új megközelítésben1 Békés Csaba__________________________________________________________________________________________________________________________________ __ A z enyhülés mint szuperhatalmi együttélési modell A kelet-nyugati viszony szisztematikus vizsgálata alapján arra a következtetésre jutottam, hogy új megközelítésre van szükség az enyhülés kategóriájának értelmezéséhez, mivel a hagyományos teóriák nem nyújtanak megfelelő elméleti keretet a következtetéseim rendszerbe foglalására.2 Az elemzők a nemzetközi politikában lezajlott enyhülési folyamat alatt általában vagy az 1962/63-tól, vagy az 1969-től 1975-ig terjedő időszakot értik,3 és azt lényegében egy lineáris jelenségként írják le: a szuperhatalmak viszonyában bekövetkezett látványos (és a maga idejében mindenki számára látható) javulással és az annak következtében létrejött intenzív kelet-nyugati kooperáció éveivel azonosítják.4 Az általam javasolt új értelmezés szerint viszont az enyhülés 1953-ban kezdődött, és folyamatosan érvényben volt a hidegháborús korszak végéig, 1991-ig. Az 1953-1956 közötti néhány évben a kelet-nyugati viszony ugyanis olyan jelentős változáson ment keresztül, hogy a hidegháború 1953 utáni szakaszát a szuperhatalmi együttműködés új modelljének nevezhetjük. Azt is fontos leszögezni, hogy ennek az új modellnek a fő jellemzői lényegében a kelet-közép-európai kommunista rendszereknek az 1989-ben, illetve a Szovjetuniónak az 1991-ben történt összeomlásáig érvényben maradtak. A nyugati és keleti levéltárakban kutathatóvá vált, a döntéshozatal legfelső szintjén keletkezett dokumentumok vizsgálata alapján ma már egyre világosabb, hogy az 1953-1956 között a világpolitikában érvényesült legfontosabb trend annak a fokozatos, kölcsönös fel- és elismerése volt, hogy a két világrendszer kénytelen együtt élni és egymást elviselni, ha el akarja kerülni a totális pusztulást jelentő harmadik világháborút. Ennek tudatosodása olyan döntő jelentőségű változást idézett elő a kelet-nyugati viszonyban, amelynek alapján nem túlzás kijelenteni, hogy alapvető minőségi különbség van a hidegháború 1953 előtti és utáni szakasza között. Az 1953-1956 közötti időszakot ezért - a máig általános megítéléstől eltérően - én nem csupán egy, az enyhülés politikájának megvalósítására tett ígéretes, ám sikertelen kísérletnek tekintem, hanem olyan vízválasztónak tartom, amelyet követően a hidegháború már nem ugyanarról szólt, mint korábban. 2014. tél 3
