Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2014 (13. évfolyam)
2014 / 3. szám - NEMZETKÖZI ELMÉLET - Gaál Fanni: A nem állami szereplők hatalma: a ratingügynökségek szerepe a nemzetközi politikában és gazdaságban
A nem állami szereplők hatalma pozitív előrelépések ellenére az AA+ besorolásra történő visszaminősítés mellett döntött. A 2011. augusztus 5-én kiadott hivatalos indoklásban a politikai kockázatra és a növekvő adósságállományra hivatkoztak.20 Ekkor még egyetlen magas besorolással rendelkező európai ország sem veszítette el addigi minősítését, pedig adósságállományuk szintén jelentős méreteket öltött. Az Egyesült Államok adóssága 2011-ben lépte át a 14 billió dollárt, 2012-ben a 16 billió dollárt,21 azóta pedig a 17 billió dollárt is elérte.22 2011 júniusában ebből 1 billió dollár Kínának az amerikai államkötvényekbe fektetett pénze volt.23 Az elemzők várakozásai alapján egy ilyen mértékű adósság és viszonylag instabil politikai környezet mellett a tartalékok piaci értékének csökkennie kellett volna, ami áremelkedéshez, szélsőséges esetben pedig a befektetők kivonulásához vezethetett volna. Az Egyesült Államok esetében azonban nem a forgatókönyv szerint reagált a piac. Az S&P augusztus 5-i, pénteki bejelentését követően hétfőn negatívak voltak a reakciók, kedden és szerdán pedig koordinálatlanul mozogtak az árfolyamok; a kezdeti esést követő napokban viszont már nem folytatódott a folyamatos csökkenés.24 Az USA esetében egyedülállónak számít az, hogy adósságállományának jelentős része más országoknál van - Srinivas Nippani és Kenneth Washer 31 országban végzett elemzése25 is azt bizonyította, hogy egyik állam sem reagált pánikszerűen a leminő- sítésre. Ennek a legfőbb oka az lehet, hogy még a negatív értékelés ellenére is az USA adóssága tűnt a legbiztonságosabbnak, szemben például az európai országokéval. Ez lehet az oka annak, hogy az Egyesült Államok leértékelése sokkal nagyobb hatást gyakorolt az európai piacokra, mint az amerikai gazdaságra. A leértékeléskor az európai országok még tartották a korábbi besorolásukat: Németország, Franciaország, Nagy-Britannia, Finnország, Ausztria, Luxemburg és Hollandia a Standard & Poor's-tól AAA, vagyis a lehető legmagasabb besorolást kapta 2011 decemberében, legfeljebb a jövőbeli kilátásokat változtatták stabilról negatívra. A leminősítés hatásai Ahhoz, hogy felmérjük az amerikai leminősítésnek az európai piacra gyakorolt hatását, szükség van egy mérőszámra. A hitelminősítők és a pénzügyi szakemberek elsősorban a CDS-eket (Credit Default Swap, vagyis biztosítási cseretranzakció) használják erre a célra. Ezek olyan ügyletek, amelyeket befektetők kötnek bankokkal, hogy a hiteleik kockázatát átszármaztassák.26 Minél magasabb az ilyen tranzakciók száma, annál valószínűbb, hogy a befektetők nem bíznak kellően a befektetéseik megtérülésében - tehát bizonytalan pénzügyi környezetet jelez. A várakozások szerint az amerikai leértékelést követően az USA-ban növekedniük kellett volna a CDS-eknek, a valóságban azonban csökkentek.27 Az európai trendek viszont e tranzakciók számának emelkedését mutatták, vagyis úgy tűnt, az amerikai 2014. ősz 175