Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2014 (13. évfolyam)
2014 / 3. szám - NEMZETKÖZI ELMÉLET - Szalai Máté: A kisállamok külpolitikai elemzésének módszertani alapjai
Szalui Máté csak a self-help útján fogja megvalósítani. Ha azonban szuverenitását más országok és a nemzetközi rendszer általi elismertségéből eredezteti, akkor biztonságát aktív kapcsolatépítéssel, a nemzetközi életben való részvétellel fogja megteremteni. Bizalomépítő lépésekkel „megtanítja más államoknak, hogy megbízható, és nincsenek fenyegető szándékai".81 Hogyan reagál egy állam egy agresszorra? Wendt leszögezi,82 hogy az államok viselkedésében valamilyen okból kifolyólag gyakran megjelenik az erőszakos érdekérvényesítés, vagyis a vadászat (predition). A többi szereplő előtt két lehetőség van: vagy szövetséget kötnek, vagy egyéni úton próbálják megvédeni magukat. A kérdést a kollektív biztonság érzetének megléte és hiánya dönti el - tehát a viselkedés és a reagálás nem adott. Milyen szinten van egy állam a saját szocializációjában? E jelenség alatt Frank Schimmelfennig83 azt a folyamatot érti, amely során az egyén „magáévá teszi a magatartás és a gondolkodás helyesnek elismert intézményesített formáit, s érdekeit és preferenciáit azokkal összhangba hozza". Ezt a folyamatot értelmezhetjük nemzeti, nemzetközi és transznacionális keretek között.84 Ez a gondolat a kisállamok esetében azt jelenti, hogy ha tapasztalatai alapján a saját méretei korlátot jelentenek számára, akkor úgy fog viselkedni; ha szocializációjának egy másik szintjén viszont erre a kis méretre mint lehetőségre tekint, akkor annak megfelelően cselekszik. Úgy tűnhet, hogy a szociálkonstruktivizmus kevés konkrét tanulsággal szolgál egy kisállam vizsgálatához - gyakorlatilag több kérdést vet föl, mint amennyi választ ad. Annyi bizonyos, hogy az elmélet szerint a kis méret önmagában semmiképp sem predesztinálja egy állam magatartását és viselkedését: külpolitikáját a fenti kérdésekre adott válaszok határozzák meg. Ez a szemlélet nagyban eltér a fent leírt három egyéb koncepciótól, ám mégis fontosnak tartottam a megemlítését és használatát. A négy elmélet fő megállapításait táblázatban foglaltam össze. Onnan leolvasható, hogy a különböző elméletek nem állnak minden tekintetben szemben egymással, sőt számos átfedés tapasztalható közöttük. Például a neorealizmus és a neoliberalizmus is problémaként kezeli a kis méretet, és úgy tekint a túlélésért küzdő kisállamokra, mint amelyek önerőből nem, csak külső segítséggel (szövetségesek, nemzetközi intézmények) képesek fennmaradni. Ugyanakkor a virtual enlargement és a konstruktivizmus is rendelkezik diskurzuselméleti elemekkel: az előbbi szerint az adott kisállam a róla folyó nemzetközi vitát próbálja befolyásolni, míg az utóbbi mind a nemzetközi, mind a nemzeti szinten folyó párbeszédet tekinti identitásképző tényezőként meghatározónak. A neorealista, a neoliberális, a virtual enlargement és a konstruktivista szempontok megfelelő kiindulópontot jelenthetnek a kisállamok külpolitikai magatartásának vizsgálatához. Természetesen a legtöbb esetben nem sorolhatunk be minden kisállaim stratégiát e négy kategória valamelyikébe, ám egy-egy döntés, kormányzat vagy egy adott időszak vizsgálatánál kimutathatók az elméleti elvárásoknak megfelelő és azokkal beazonosítható viselkedésminták. 162 Külügyi Szemle
