Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2014 (13. évfolyam)
2014 / 3. szám - NEMZETKÖZI ELMÉLET - Szalai Máté: A kisállamok külpolitikai elemzésének módszertani alapjai
A kisállamok külpolitikai elemzésének módszertani alapjai E szemléletmód legfőbb előnye az a felismerés, hogy egy állam gazdasági, humán, természeti, katonai stb. erőforrásai nem feltétlenül egyenértékűek az állam nemzetközi súlyával és pozíciójával. Ezzel a megközelítéssel egy gyakorlatiasabb, valóságosabb képet kaphatunk a nemzetközi kapcsolatokról. Ennek ellenére ez a kiindulópont is számos hátránnyal rendelkezik, hiszen szinte megfoghatatlan és nehezen használható kritériumrendszert állít fel, így már az is hosszadalmas kutatómunkát venne igénybe, hogy egy adott országról bebizonyítsuk, hogy kisállam. Ezen túl, ahogy azt a különböző elméletek ismertetésénél látni fogjuk, a kvalitatív definíciók használatával gyakran túl széles körű és túl heterogén csoportot kaphatunk, így ismét megkérdőjelezhetővé válik a kisállam mint elemzési egység relevanciája. Ráadásul, ahogy arra Donna Lee és Nicola J. Smith rámutat,33 ha olyan diskurzust és értelmezési keretrendszert állítunk föl, amelyben a kisállamokat gyengének kezeljük, az önmagában is visszahat a kisállamok pozíciójára, tovább gyengítve őket. A fő kvalitatív definícióra épített csoportok Maas szerint a következők:34 • Az egyik legelterjedtebb felfogás két kategóriára osztja az államokat:35 erős nagy- államokra/nagyhatalmakra és gyenge kisállamokra. A lehető legegyszerűbb meghatározás szerint az a kisállam, amelyik nem nagyállam. A nemzetközi rendszer alakítói az erős országok, a többiek pedig csak elszenvedői, s külpolitikájuknak egyetlen célja van: a túlélés. A történelem is ezt példázza: a legjelentősebb konferenciákon (1815,1918 stb.) a nagyhatalmak alakították át a térképet és a nemzetközi rendet, a kicsiknek gyakorlatilag semmi beleszólásuk nem volt.36 Ebben az értelemben ma nagyhatalomnak minősülnek az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjai (és esetleg a nukleáris hatalmak), az összes többi ország pedig kisállam, esetleg középhatalom. • A második felfogás egy viselkedésalapú definíciót ad: a kisállamok egy egyedi külpolitikai viselkedésmintát követnek, melynek a leglényegesebb jellemzői: a nemzetközi életben való limitált részvétel, a nemzetközi intézmények és jog támogatása, a katonai erő alkalmazásának hanyagolása, illetőleg a regionális politikára és lokális érdekekre való koncentrálás. Ebben az értelemben kisállam az az ország, amelyik ezt a viselkedési mintát követi. A két legfontosabb definíciócsoport mellett megjelentek egyéb kísérletek is. Ezek vagy egy új tényezőt vettek számításba, vagy pedig kombinálták, módosították a fenti két csoport jellemzőit. A leginkább figyelemre méltó változatok a következők: • Egyesek felhasználnak egyszerre kvantitatív és kvalitatív tulajdonságokat is. Alan Chong37 klasszifikálása szerint a kisállamok 30 millió vagy annál kevesebb lakossal rendelkeznek, nemzetközi tevékenységüket pedig sérülékenységük, erőforrásaik hiánya és földrajzi elhelyezkedésük korlátozza. • Számos kutató (függetlenül attól, hogy mennyiségi vagy minőségi tulajdonságokat vizsgál) arra hívja fel a figyelmet, hogy a kisállam fogalmát csak relatív 2014. ősz 149
