Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2014 (13. évfolyam)
2014 / 3. szám - NEMZETKÖZI ELMÉLET - Szalai Máté: A kisállamok külpolitikai elemzésének módszertani alapjai
A kisállamok külpolitikai elemzésének módszertani alapjai nagyhatalmak külpolitikáját. A18-19. században leginkább a német irodalom vette górcső alá a kisállamokat,1 ám a nacionalizmus feléledésével az érdeklődés ismét a nagyok felé terelődött.2 A thuküdidészi látásmód mellett ehhez a tendenciához az is hozzájárult, hogy 1648 és 1811 között gyakorlatilag folyamatosan csökkent a kisállamok száma.3 Alapvető fordulatot hozott 1945 után a kisállamok számának megnövekedése és a modern IR létrejötte, amely már teret engedett a small state studies kifejlődésének. 1959- ben Annette Baker Fox kezdett el a kisállamok háborús (wartime) külpolitikájával foglalkozni,4 a szakirodalom alapművének azonban David Vital 1967-es The Inequality of States: A Study of the Small Power in International Relations című műve tekinthető. Vital mellett Robert O. Keohane nevét érdemes megemlíteni a kisállami külpolitika tanulmányozásának úttörői közül.5 A következő években a gyarmati rendszer felbomlása és a kisállamok számának növekedése miatt ismét fellángolt az érdeklődés a diszciplína iránt, aminek betetőzése az 1970-es évekre tehető.6 Már David Vital művének címe is jelzi, hogy a tudományos diskurzus többé-kevés- bé átvette a thuküdidészi látásmódot. A kisállamokkal foglalkozó külpolitika-elmélet alapvetően (neo)realista gyökerekből táplálkozott, így a nemzetközi rendszerből és annak egyenlőtlenségeiből vezették le a kisállamok mozgásterét. A mainstream gondolkodásmód szerint a materiális erőforrások megléte/hiánya nagyban meghatározza egy ország hatalmát (power) a nemzetközi rendszerben, így a kisállamok mozgástere és potenciálja igen korlátozott, számos kötöttséggel rendelkezik.7 A kutatások középpontjába a kisállamok maximális külpolitikai célja, a túlélés8 került. Az 1980-1990-es években, a hidegháború végén két lényeges változást figyelhetünk meg a small state studies területén: egyrészről a hagyományos elméletekben az érdeklődés megcsappant a kisállamok iránt,9 másrészről kisebb hangsúlyeltolódások történtek a szakirodalomban. Ebben az időszakban számos, kisállamokkal foglalkozó elmélet elveszítette létjogosultságát, ezért több kutató kifejtette, hogy önmagában az erőforrások hiánya nem határozza meg egyértelműen a külpolitikát, így a kisállam nem megfelelő egység az elemzés számára.10 Ez a frusztráció és kutatói sikertelenség vezetett oda, hogy a bipoláris világ összeomlása után (a hagyományos neorealista megközelítések mellett) alternatív elméletek - mint például az institucionalizmus vagy a konstruktivizmus - is mélyebben kezdtek el foglalkozni a kisállamok helyzetének leírásával. E folyamattal párhuzamosan az elemzési területek skálája is színesebbé vált: az 1980- as évektől a kisállamokat érintő gazdasági kérdések is egyre inkább előtérbe kerültek,11 majd a konstruktivizmus térnyerésével a szociálisan konstruált érdekek és identitások magyarázó szerepe is megnövekedett. Mindezek ellenére, mégsem mondhatjuk, hogy a hagyományos neorealista szemléletmód eltűnt volna a kisállamok elemzéséből. E területen a legfontosabb újítás a kisállam koncepciójának szekuritizációja volt,12 vagyis a biztonság oldaláról történő 2014. ősz 145
