Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2014 (13. évfolyam)
2014 / 3. szám - NEMZETKÖZI BIZTONSÁG - Szenes Zoltán: Előre a múltba? A NATO Wales után
Előre a múltba? határozatai tehát azt a kompromisszumot tükrözik, amit a tagországok el tudtak érni az elmúlt hónapokban. Bár az ötnapos grúz-orosz háború után komoly következtetéseket vont le a NATO, az nem volt elegendő az ukrán válság megelőzéséhez. Az akkori konfliktusban a szervezet teljesen megszakította az együttműködést (a politikait is) Oroszországgal, és csak egyéves intermezzo után, az obamai „reset"-politika részeként tért vissza az NRC a tárgyalóasztalhoz. Habár a keleti szövetségesek katonai védelmének megerősítésére nem került sor, de a kollektív védelmet kifejező 5. cikket megerősítették az új stratégiai koncepcióban (2010. november, Lisszabon), és az elrettentést jobban szolgáló terveket fogadtak el a nukleáris és a hagyományos katonai erők elhelyezkedéséről. Végül a szövetség szakított a hidegháború utáni eufóriával is, és 2008 után visszaállította Oroszországgal szemben a veszélyhelyzeti (contingency) tervezést. A grúz háborúból azonban nemcsak a NATO tanult, hanem Oroszország is. A katonai konfliktus után Moszkva felgyorsította a haderőreformot, folyamatosan növelte a katonai kiadásait, meggyorsította az új generációs fegyverek beszerzését, váratlan, készenlétet javító gyakorlatokat vezetett be. A krími intervenció kapcsán a NATO-t éppen ez utóbbi, az oroszok rendkívül gyors mobilizációs képesség lepte meg, amellyel a határ/tenger mentén hatalmas erőket tudtak felsorakoztatni. Az orosz haderő (Déli Katonai Körzet) április 24., az ukrán szeparatisták ellen indított támadás óta folyamatosan 30.000 fős csoportosítást tart gyakorlatok címén az orosz-ukrán határ mentén. Brüsszel nemcsak az orosz haderő-demonstrációval nem tudott mit kezdeni, hanem tanácstalan volt a nemzetközi sajtóban „hibrid háborúnak", illetve az utóbbi időben „bizonytalan, kétértelmű hadviselésnek"40 (ambiguous warfare) nevezett taktikával kapcsolatban is. Moszkva ugyanis magas szinten kombinálja a politikai-diplomáciai félrevezetést, a médiaháborút, a kibertámadásokat, a rejtett műveleteket a hagyományos aszimmetrikus hadviseléssel, amelyet „baráti környezetben" (a Krímben a lakosság szinte teljes támogatásával, Kelet-Ukrajnában pedig az orosz nyelvű ukránok többségi szimpátiájával) folytatnak, az orosz lakosság egyetértésével. Az új típusú hadviseléssel szemben a NATO nehezen tudja felvenni a harcot. Bár Philip Breedlove tábornok, európai főparancsnok augusztusban már nyilatkozott arról, hogy a tagországok területére felségjelzés nélkül behatoló erők (sajtónevükön: „little green men") tevékenysége ugyanúgy a szövetség 5. cikkének hatálya alá tartozik, mint a hagyományos támadás,41 nehéz megítélni, hogy a beszivárgás mikor éri el a NATO- erők bevetéséhez szükséges küszöbértéket. Hasonló a helyzet a kiberfenyegetésekkel is. Hiába döntött a NATO most arról, hogy egy ország ellen indított kibertámadást (ilyen eset 2007-ben történt, Észtország ellen) az 5. cikk hatálya alá tartozónak tekint, kétséges, hogy pontosan meg lehet-e állapítani, hogy ki és honnan támadott. Egy téves reakció pedig beláthatatlan politikai, diplomáciai és katonai következményekkel járhat. Nem beszélve arról, hogy az 5. cikk42 aktivizálásához teljes konszenzusra van szükség, vagyis valamennyi országnak egyformán kell megítélnie a helyzetet. Talán nem 2014. ősz 13
