Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2014 (13. évfolyam)
2014 / 3. szám - NEMZETKÖZI BIZTONSÁG - Szenes Zoltán: Előre a múltba? A NATO Wales után
Szenes Zoltán meg, még ha a részletekről folyó egyeztetések egészen a csúcsig is tartottak.34 Az ukrán válság, a véres polgárháború hullámzó eseményei ismét előtérbe helyezték a kollektív védelem fontosságát, a veszélyeztetett országok (különösen Lengyelország és a balti államok) „hangosan" reklamáltak a katonai intézkedések késlekedése miatt. Donald Tusk miniszterelnök azt követelte, hogy „Lengyelország védelmét ne szerződésben rögzített szavakkal, hanem katonailag biztosítsák".35 Lengyel szakértők egyenesen „másodosztályú" NATO-tagság, „szappanbuborék-NATO" kialakulását vetítették előre arra az esetre, ha a „frontországok" (Lengyelország, balti államok) területén a szövetség nem telepítene közvetlen védelmet nyújtó szárazföldi NATO-erőket.36 A kritikákban van igazság, hiszen egy ilyen helyzetre a NATO-nak már fel kellett volna készülnie. A 2008-as grúz-orosz katonai konfliktus óta a kollektív védelem kérdése a politikai viták középpontjában állt, de eltérő vélemények voltak a szövetségnek a keleti határon fekvő tagországok védelmét illető eltökéltségéről is. Az amerikai Alexander Motyl híres cikkében,37 „Vajon megvédi-e a NATO Narvát?"38 (egy esetleges orosz agressziótól), arra a következtetésre jutott, hogy az európai nagyhatalmak - különböző okokból - nem fognak katonai erővel szembeszállni Oroszországgal. A Rutgers Egyetem oktatója Otto von Bismarckot idézi, miszerint Narva „nem éri meg egyetlen pomerániai gránátos elvesztését sem". Kizárólag az „új Európa" önkéntesei fognak segíteni az észteknek. Ha pedig az oroszok elfoglalják már a „történelmi orosz várost", akkor megtalálják az indokokat, hogy a NATO-országoknak miért ne kelljen konfrontálódniuk Moszkvával. Az európaiak harci kedvének hiányára a NATO-t értékelő orosz írások39 is felhívják a figyelmet, és olyan tényezőként értékelik, amit Putyin is felhasznál stratégiájának alakításakor. Motyl e klasszikusnak számító cikkében már 2008 szeptemberében rekonstruálta az orosz intervenciós stratégiát (az orosz lakosság védelme, orosz párti szervezetek támogatása, humanitárius intervenció, katonai erők rejtett átdobása, stb.), amelyet Moszkva ma az ukrán válságban is alkalmaz. Nem nehéz az azonosságokat és a hasonlóságokat felfedezni a két történelmi helyzet között, egyedül talán az intervenciós módszertan fejlődött azóta. A walesi döntések ellenére a politika viták ma is megosztják a szövetséget a keleti „frontországok" katonai megerősítésének (főleg a csapatok telepítésének) szükségessége tárgyában. A NATO-tagországok eltérően ítélik meg az orosz fenyegetést: másként gondolkodnak a keleti határ mentén élő államok (bár ez a csoport sem egységes, hiszen Szlovákia és Magyarország véleménye különbözik a többiekétől), de vannak szolidáris országok, és léteznek semleges álláspontot elfoglaló nemzetek is. Németország például 2008-tól óvatos politikát folytat Moszkvával szemben. Franciaország az utolsó pillanatban függesztette fel a nagy bevételt jelentő fegyverüzletet (az első két Mistral helikopterhordozó 1,2 milliárd dolláros üzletet képvisel). Párizs arra az amerikai javaslatra, hogy a francia veszteségek elkerülése érdekében a NATO vegye meg a hajókat, és azokkal erősítse meg az állandó haditengerészeti flottáját, nem is reagált. A walesi csúcs 12 Külügyi Szemle
