Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2014 (13. évfolyam)
2014 / 2. szám - AZ ÁTALAKULÓ BRIT BELPOLITIKA - Klein Dóra: Népszavazások az Egyesült Királyságban
Népszavazások az Egyesült Királyságban A 2011-es népszavazás mögött szintén egyféle megosztottság fedezhető fel a háttérben: a koalíciós kormány nagyobbik részét adó Konzervatív Párt kezdettől fogva ellenezte a választási rendszer módosítását, azonban a változás igényének fő szószólóival, a liberális demokratákkal kötött koalíciós megállapodás következtében nem hátrálhatott meg a referendum megtartásától. A kormány hivatalosan tehát támogatta a népszavazás megtartását, annak ellenére, hogy a kérdést illetően a két koalíciós partner ellentétes véleményen volt. Mindezek arra engednek következtetni, hogy a vélemények terén nem feltétlen áll fenn egyértelmű korreláció a párttagság (kormánytagság) és a párt (kormány) hivatalos álláspontja között. Ennek a későbbiekben, a választói magatartást tárgyaló résznél lesz nagyobb jelentősége. Pártfegyelem - a hivatalos véleménytől való eltérés A többségi demokráciák mintapéldájaként az Egyesült Királyságban hagyományosan egypárti kormányzás a jellemző, azaz a kabinet uralkodó szerepe érvényesül. Ebből következik az a követelmény is, hogy a kormány egységesen lépjen fel minden kérdésben: a háttérben meghúzódó nézetkülönbség nem tűnhet fel a külvilágnak.25 E követelmény azonban egyik népszavazás esetében sem teljesült, a pártfegyelem (vagy a kormánnyal szembeni lojalitás kötelezettsége) nem tudott érvényesülni. 1975-ben az árnyékkormányban tett ígéret mellett a párton belüli egység hiánya vezetett a népszavazás kiírásához. A Munkáspárt megosztottságára már az EK-ba történő belépés idején is utaltak jelek. Mint ismert, a konzervatív Macmillan-kormány 1963- as kísérlete után 1967-ben éppen Harold Wilson munkáspárti kormánya próbálkozott felvetetni a szigetországot az európai integrációba. A párt vezető személyiségei közül csak Roy Jenkins belügy- és George Brown gazdasági miniszter állt ki az EGK-csatlako- zás mellett, a tagság többsége inkább elkerülhetetlen rosszként tekintett az integrációs közeledésre.26 A hosszadalmas tárgyalási folyamatot követően, 1973-ban a konzervatív Heath-kormány vezette Egyesült Királyság is EK-tagnak mondhatta magát. Ezt látszólag minden párt támogatta, ám a Munkáspárt 1974-ben már élesen bírálta a csatlakozás körülményeit. Ennek ellenére ők is megtették volna, ha nekik adatik meg ez a feladat - állítja Roy Jenkins27 egykori belügyminiszter. Ő, Európa-pártiként, nem támogatta a népszavazást, Wilson kezdeményezése annyira kiábrándította, hogy még alelnöki pozíciójáról is lemondott.28 A referendum kérdésében kivételesen szabad kezet kaptak a miniszterek, vagyis a hagyományosan elvárható egységes állásponttól eltérő véleményt is megfogalmazhattak. így tett Tony Benn és Peter Shore, akik szintén nem támogatták az EK-tagságot.29 A megosztottság nemcsak a Munkáspártot jellemezte, hanem a Konzervatív Pártot is. Közülük a párton belül is a jobbszélen elhelyezkedő Enoch Powellt érdemes kiemelni, 2014. nyár 109
