Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2014 (13. évfolyam)
2014 / 2. szám - NAGY-BRITANNIA ÉS AZ EU - Somai Miklós: A britek és az EU közös költségvetése - különös tekintettel a rebate-re
Somai Miklós találjuk nyomát. Az egyik, hogy a csúcstalálkozó rendelkezett az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) felállításáról (1975. január 1-jei hatállyal), mely a mezőgazdaság túlsúlyából eredő, valamint az ipari szerkezetváltás és a strukturális munkanélküliség problémáival összefüggésben kialakult regionális egyenlőtlenségeket volt hivatva enyhíteni. A forráselosztásnál igyekeztek tekintettel lenni a britek költségvetési helyzetére. A többi közös politika esetében az volt az alapelv, hogy nem számít a kedvezményezett nemzetisége, s a pénzek objektív kritériumok alapján kerültek kiutalásra.6 Az ERFA esetében azonban évekre előre rögzített országok szerinti kulcsok működtek, és az Egyesült Királyság a maga 28 százalékos részesedésével - a déli tartományok elmaradottságával küszködő Olaszország (40 százalék) után - évekig a második helyen állt a legnagyobb kedvezményezettek sorában.7 A másik, hogy a csúcsról kiadott dokumentum külön fejezetben foglalkozik a britek közösségi tagságával. Ebben a kormányfők megemlékeznek a csatlakozási tárgyalások során tett azon kijelentésről, mely szerint: „ha elfogadhatatlan helyzet alakulna ki, a közösség puszta léte szempontjából okvetlenül szükséges, hogy az intézmények igazságos megoldást találjanak".8 Minthogy az ÖRS (Own Resources System = saját források rendszere) a gazdasági integráció alapvető eleme, a tanácskozás felhívta az illetékes intézményeket (Európai Unió Tanácsa [a továbbiakban: Tanács], Európai Bizottság [Bizottság]), hogy az ÖRS keretében dolgozzanak ki egy, a brit kormány javaslatait tekintetbe vevő, de objektív kritériumokon alapuló és általánosan alkalmazandó korrekciós mechanizmust. Úgy vélték, ez utóbbi révén megelőzhetővé válik, hogy a gazdasági konvergencia időszakában egyes tagországok számára elfogadhatatlan, s az EGK zökkenőmentes működésével összeegyeztethetetlen helyzetek alakuljanak ki.9 A korrekciós mechanizmus kezdeti formáját az Európai Tanács első ülésén, 1975 márciusában hozták tető alá Dublinban. A későbbiekben dynamic brakes (dinamikus fékek) névre keresztelt rendszer formálisan 1976 és 1980 között volt érvényben. A tagállami befizetés cappingjére (maximalizálására) elméletileg akkor kerülhetett sor, ha egy tagállamban adott évben az alábbi három feltétel egyszerre teljesült: • az egy főre eső bruttó hazai termék nem érte el a közösségi átlag 85 százalékát; • a gazdasági növekedés üteme a közösségi átlag 120 százaléka alatt maradt; • és a közös költségvetéshez való hozzájárulás aránya több mint 10 százalékkal nagyobb volt, mint a közösségi GDP-ből való részesedésé. Mivel az összes feltételnek egyszerre egyetlen tagállam sem felelt meg, a gyakorlatban a rendszer soha nem működött.10 Következésképpen a brit túlfizetést sem sikerült megszüntetni. Ez utóbbi, vagyis az Egyesült Királyság közös költségvetésen belüli jelentős nettó befizetői pozíciója, elsősorban az agrárpolitikának a közösségi kiadásokon belüli túlsúlyából származott - miközben köztudott, hogy a briteknél a mezőgazdaság hagyományosan jóval kisebb jelentőséggel bír, mint az integráció többi tagországában.11 De nem csupán erről volt szó. 80 Külügyi Szemle
