Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2014 (13. évfolyam)
2014 / 2. szám - NAGY-BRITANNIA ÉS AZ EU - Somai Miklós: A britek és az EU közös költségvetése - különös tekintettel a rebate-re
A britek és az EU közös költségvetése Az EGK első bővülése (az ötéves átmeneti időszakot is beleértve) időben egybeesett a közös költségvetés első átfogó reformjával,12 amikor is az addigi - a kormányközi együttműködésen alapuló nemzetközi kooperációra kitalált - tagállami befizetéseket fokozatosan az integráció magasabb fokához jobban passzoló saját forrásokkal váltották föl. Előbb, 1971-től, az ún. hagyományos saját források (traditional own resources, TOR) jelentek meg a közös költségvetésben - az agrárlefölözések (beleértve a cukorszektorban beszedett illetékeket) azonnal, az integráció közös külső határán beszedett vámok ötéves phasing-in periódus során -, s azok adták egészen 1978-ig a bevételek kb. 51-64 százalékát. A hiányzó részt továbbra is - az ideiglenesen reziduális (azaz maradvány-) forrássá vált - tagállami befizetésekből pótolták. Később, 1979-től, az áfaalapú (ún. 3. forrás) is az ÖRS részévé vált, s mint ilyen, fokozatosan átvette (a tagállami befizetésektől) a maradványforrás szerepét. 1980 és 1998 között a hozzáadottérték-adó harmonizált alapjának meghatározott százaléka a büdzsé legnagyobb (éves átlagban 53,2 százalékos) alkotóelemének számított.13 Az új rendszer elemei közül a briteknek egyik sem kedvezett: a külkereskedelmét tekintve a többi tagországnál sokkal inkább kifelé forduló Egyesült Királyság vámokból és agrárlefölözésből ugyanakkora összeget fizetett be a közösbe, mint az övénél (akkoriban) másfélszer nagyobb forgalmat lebonyolító NSZK, és kétszer annyit, mint a vele egyenrangú kereskedőnek számító Franciaország.14 Az áfaforrással pedig az volt a baj, hogy az adóalap az Egyesült Királyságban a GNP (bruttó nemzeti termék) nagyobb hányadát képviselte, mint más, nála jobban prosperáló tagországban.15 Miközben tehát a britek költségvetési befizetései fokozatosan elérték a teljes jogú tagságnak megfelelő szintet,16 a saját források rendszerében - egy, még a tagságuk előtt hozott döntés nyomán - olyan (a vámokra és az áfára koncentráló) változások mentek végbe, melyek alapján a hasonló helyzetű tagországokhoz képest a közös büdzsé viszonylag jelentős befizetőjévé váltak. A másik (kifizetési) oldalon pedig azt tapasztalták, hogy a források zömét (kb. 70 százalékát) a közös agrárpolitika (termeléssel arányos) ún. garanciális (a termelői árakat és jövedelmeket garantáló) kiadásai viszik el, amelyből - mezőgazdaságuknak a hasonló méretű tagországokhoz képesti szerény volta miatt - az átlagosnál jóval kisebb mértékben részesülnek. A forrásokból való részesedésük arányán az sem javított különösebben, hogy az ERFA-ból viszonylag nagyobb szeletet harcoltak ki maguknak, illetve hogy a másik két strukturális alap (a mezőgazdasági alap [EMOGA] orientációs részlege és a szociális alap [ESZA]) pénzei 1977/78-tól kezdődően egyre inkább az ERFA által lefedett régióknak jutottak.17 Mire a strukturális politikák a közös költségvetésen belül jelentős, az agrárpolitikával összemérhető tényezővé váltak, a források zöme már nem az Egyesült Királyságnak, hanem az időközben taggá váló, s a britekénél jóval fejletlenebb gazdasággal rendelkező mediterrán tagországoknak jutott. 2014. nyár 81
