Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2014 (13. évfolyam)
2014 / 2. szám - KÜL- ÉS BIZTONSÁGPOLITIKA, BRIT IDENTITÁS - Egedy Gergely: Anglia az Egyesült Királyságban: az angol identitás és az "angolkérdés"
Egedy Gergely tudtak kerülni, csak egyet nyertek el az 59 skóciai választókerületből. A brit tudat megrendülése kapcsán már volt szó arról, hogy Margaret Thatcher és John Major politikája nagymértékben elidegenítette a skótokat - ennek mértékét tükrözi, hogy 1979-ben a toryknak még 22 mandátumuk volt ott. A Munkáspártot viszont a skóciai és a walesi mandátumok elveszítése roppant előnytelenül érintené, hiszen a párt hagyományosan erős pozíciókkal rendelkezik a kelta országrészekben.35 Ez a sajátos helyzet egyrészt ellenérdekeltté teszi őket az „angolkérdés" felkarolásában, másrészt kétségtelenül erős csábítást jelent a konzervatívoknak arra, hogy az angol nacionalizmus irányába mozduljanak el. A párt vezetősége azonban mindeddig nagyfokú megfontoltságot és óvatosságot mutatott. David Cameron maga is több ízben határozottan kijelentette, hogy nem Anglia, hanem az egész Egyesült Királyság miniszterelnöke kíván lenni. A Konzervatív Párt csak addig a pontig hajlandó elmenni, hogy az „angol szavazatok az angol törvényekről" elvének valamiféle megvalósítását támogassa, az unió kockáztatása nélkül. A toryknak számolniuk kell azzal, hogy az „angolkérdés" melletti kiállásuk és az unió egyidejű fenntartása csak igen szűk politikai mozgásteret engedélyez nekik. Az „angolság" ügyét érdemben az egyébként alapvetően angliai bázisú brit Függetlenségi Párt (UK Independence Party, UKIP) sem vállalja fel - ez, bár az utóbbi időben tett gesztusokat az „angolkérdés" ügyében, lényegében éppúgy a britségre és a brit dimenzióra összpontosít, mint a Konzervatív Párt. Az Európa-ellenesség tehát a UKIP esetében sem kapcsolódik össze az unióellenességgel.36 S lényegében ugyanez mondható el a szélsőjobboldali Brit Nemzeti Pártról (BNP) is, amely etnonacionalista programját kifejezetten a „brit néppel" kötötte össze. Colin Copus érdekes tanulmányában kimutatja, hogy az 1997 utáni Egyesült Királyságban csak egészen kis pártok állították programjuk középpontjába az „angolságot" és az „angolkérdés" radikális megoldását.37 Közülük szerinte három vált említésre méltóvá: a legjelentősebb a 2002-ben alapított, s ma is aktív Angol Demokraták Pártja (English Democrats Party, EDP), valamint a 2003-ban létrejött, s 2012-ben megszűnt „Anglia az Első" Párt (England First Party, EFP) és a már 1991-ben megalakított, de szintén a politikai süllyesztőbe kerülő Angol Függetlenségi Párt (English Independence Party, EIP). A külön angol parlament felállítását mindhárman alapvető politikai céljuknak nevezték, s támogatásukról biztosították a „Campaign for an English Parliament" mozgalmat, amelynek a magát az SNP angliai változatának tartó Angol Demokraták Pártja volt a fő szervezője. 2014-ben ez utóbbi párt Anglia teljes „függetlensége" mellett foglalt állást. Közös szimbolikus követelésként fogalmazódott meg, hogy Szent György napját országos ünneppé tegyék. Arra a kérdésre, hogy „Kik az angolok?", az „Anglia az Első" Párt, markánsan etnonacionalista alapra helyezkedve, „a fehérellenes rasszizmus" („anti-white racism") leküzdését jelölte meg fő céljának. Az Angol Függetlenségi Párt is etnikailag meghatározható csoportként tekintett az angolokra, de nem helyezkedett az etnikai kizárólagosság pozíciójára, ők a hangsúlyt az angol kultúra és értékrend elfogadására fordították. A legszélesebb országos 42 Külügyi Szemle
