Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2014 (13. évfolyam)
2014 / 2. szám - KÜL- ÉS BIZTONSÁGPOLITIKA, BRIT IDENTITÁS - Magyarics Tamás: Brit kül- és biztonságpolitikai dilemmák a 21. század elején
Brit kül- és biztonságpolitikai dilemmák valamint az orosz import elmaradása vagy drasztikus csökkenése. Nagy-Britannia kereskedelmi kapcsolatai még elbírnák a kiesést, de a pénzügyi szektora már nehezebben. Amennyiben az Obama-adminisztráció, többek közt belpolitikai okokból - az idei ún. félidős kongresszusi választások és a 2016-os elnökválasztás miatt határozottan lép fel Oroszországgal szemben, akkor szembekerülhet az európaiakkal, akiknek meglehetősen magas árat kellene fizetniük az amerikai határozottságért. Igaz, hosszú távon Oroszország nem folytathat gazdasági háborút azzal a Nyugattal szemben, amely még mindig a világ bruttó ipari termelésének közel hatvan százalékát adja, szemben az oroszok nagyjából két és fél százalékával. A fentiek ellenére vita alakulhat ki az Egyesült Államok és az európaiak között abban a kérdésben, hogy milyen választ kellene adni az orosz sakkhúzásokra, és - stílszerűen, sakknyelven szólva - szinte „borítékolható", hogy a britek inkább a németekkel és a franciákkal fognak együttműködni. Az Egyesült Államok politikájával szembeni kritikusabb nyugat-európai megközelítés kezdetét a hidegháború végére lehetne visszavezetni, amikor a Varsói Szerződés felbomlásával és a Szovjetunió széthullásával megszűnt a Nyugat-Európát fenyegető egzisztenciális veszély. A mai Oroszország ugyan agresszív politikát folytat az általa „közel-külföldnek" nevezett posztszovjet térségben, de kizártnak tekinthető egy Nyu- gat-Európa elleni katonai fellépés. Ebből következően a kontinentális nyugat-európai országok stratégiai és taktikai kérdésekben is időnként nyíltan Amerika ellen foglalnak állást. Az amerikai prioritások megváltozásával az Egyesült Királyság hatalmi politikájának elsődleges terepe Európa marad, és a jelek szerint mind mentalitásban, mind világnézetben közeledik a kontinentális Európához. Nem szabad szem elől téveszteni azt a tényt, hogy az Egyesült Királyság az Európai Unió egyik tagja, míg az Egyesült Államoknak „mindössze" egyik szövetségese, még ha - elsősorban biztonságpolitikai téren - a legfontosabb is az európaiak közül. Téves megközelítés a Nagy-Britannia és az Egyesült Államok, valamint a Nagy-Britannia és a kontinentális Európa közti kapcsolatokat „nullaösszegű játéknak" felfogni, ám annyi mindenképpen igaz, hogy az „európai" (időnként posztmodernnek is nevezett) szemlélet nagy részének átvételével az Egyesült Királyság a Washingtonban időnként - nem dicséretként - „kontinentális európainak" titulált gondolkodásmód felé mozdult el.21 Az sem elhanyagolható, hogy a hidegháború idején a britek többet profitáltak az amerikai szövetségből, mint a hidegháború után, míg a helyzet a brit-„európai" viszonylatban ennek a fordítottja. Ráadásul, legalábbis ami a katonai részvételt illeti, a jövőben esetleg akkor sem nagyon tudna London az amerikai szövetség mellé állni, ha erre meglenne a politikai akarat - mégpedig a megállíthatatlanul csökkenő brit katonai potenciál miatt. A brit szárazföldi erőknél jelenleg 102.000 ember szolgál, és ezt a létszámot nagyjából 2015 végéig 95.000-re kívánja csökkenteni a kormányzat; a légierőnél és a haditengerészetnél a csökkentés mértéke 5000 fő lenne (38.000-ről 33.000-re, illetve 35.000-ről 30.000-re).22 A hagyományos katonai aritmetika szerint az otthoni bázisokon és a külföldi missziókban szolgálók aránya 3:1; azaz Nagy-Britannia mindössze alig több mint 20.000 katonát 2014. nyár 23
