Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2014 (13. évfolyam)
2014 / 1. szám - A NÉMET ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG LÉTREJÖTTE - Pócza Kálmán: Politika és alkotmánybíróság: a Bundesverfassungsgericht létrejötte
Politika és alkotmánybíróság Az ellenzék együttműködésére formálisan nem volt szükség ugyan, mivel az alkotmány a megalkotandó alkotmánybírósági törvény esetében nem írta elő a minősített többség követelményét, ám a CDU vezető politikusai határozottan úgy ítélték meg, hogy ilyen fontos kérdésben nem lehet az ellenzék bevonása nélkül dönteni. Kurt Kiesinger, a Bundestag jogi bizottságának CDU-s tagja, a későbbi nagykoalíció kancellárja azt hangsúlyozta, hogy ha egyszerű kormánypárti többséggel, az ellenzék szavazatai nélkül fogadnák el a törvényt, akkor annak nem lenne meg a kellő autoritása a későbbiek folyamán, mivel mindig a kormánypárt által létrehozott intézményként tekintenének rá.25 E gesztus jelentőségéről tanúskodik az is, hogy a Bundestagban az ellenzék kulcsfigurája, a szociáldemokrata Adolf Arndt személyesen köszönte meg azt Kiesingernek 1951 februárjában.26 Ugyanakkor a kompromisszum elérése nem tűnt könnyűnek: a Bundestag illetékes bizottsága tucatszám ülésezett, a júliusban felállított albizottsága, amely a megfeneklett tárgyalásokat volt hivatott kimozdítani a holtpontról, szintén számos alkalommal ült össze a nézetek egyeztetésre.27 Az alkotmánybíróság felállításának ügyét ugyanakkor két dolog is előmozdította. Egyrészt a szövetségesek deklarálták: amennyiben feláll az alkotmánybíróság, ők abban a pillanatban lemondanak arról a jogukról, hogy az új alkotmány védelme érdekében a német belpolitikába beavatkozhatnak.28 Másrészt a két nagy párt között kialakult véleménykülönbségek és viták az alkotmánybíróság tekintetében korántsem érték el azt a mélységet és intenzitást, amely a Bundesrat vagy a kormány jogállásának szabályozását jellemezte, még az alkotmányozás során. Ennek okát egyesek abban vélik felfedezni, hogy ebben a korai időszakban valójában a politikusok még nem ismerték fel teljes mértékben az alkotmánybíróság politikai jelentőségét.29 A két legnagyobb pártnak az alkotmánybíróságról alkotott elképzelései ugyanakkor több ponton is különböztek: az SPD a többi alkotmányos szervvel azonos rangú bíróságot szeretett volna létrehozni, 14 bíróval, akiknek a mandátuma mindössze az adott parlamenti ciklus idejére szól.30 A szociáldemokraták elképzelései szerint az alkotmánybíróság egy saját költségvetéssel rendelkező intézmény lett volna, berlini székhellyel, Bonntól távol. Az Adolf Arndt által írt tervezet lehetőséget biztosított volna a különvélemények nyilvánosságra hozására, ráadásul akár teljesen laikusok, azaz jogászi végzettséggel egyáltalán nem rendelkezők is lehettek volna alkotmánybírák. Ezzel szemben a kormány és a kormánypárti képviselők egy része nem akart egy sui generis alkotmányos szervet létrehozni. A CDU és az FDP elképzelése szerint az alkotmánybíróság a bírói hatalmi ág szerves részeként lett volna annak csúcsszerve. Az alkotmánybírák létszámát 24 főben határozták meg, és előfeltételként szerepelt a jogászi végzettség. A kereszténydemokrata-liberális kormánykoalíció tervezete szerint a különvélemények nyilvánosságra hozatala nem megengedett, mivel az az intézmény tekintélyét rombolhatja, a bírósági határozat egységességét kezdheti ki. Koncepciójukban önálló költségvetési fejezetet sem szántak az alkotmánybíróságnak, azaz az intézmény az igazságügyi minisztérium alá tartozott volna a pénzügyek és a szervezeti kérdések tekintetében.31 2014. tavasz 117
