Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2013 (12. évfolyam)
2013 / 4. szám - KÖNYVSZEMLE - Ari Shavit remekműve Izraelről (Réti György)
Ari Shavit remekműve Izraelről Az első fejezetben érzékletesen írja le a dédapja, Herbert Bentwich, a zsidó állam egyik megálmodója vezette 1897. évi zarándokutat Palesztinába, az „ígéret földjére". Többször is említi Herzl Tivadarnak, a „cionizmus atyjának" a zsidó állam megteremtésében játszott szerepét. „Herzl fogja felépíteni a nagy mesterséges államot - írja Shavit -, mely majd összeköti a keletet a nyugattal, egyszersmind a múltat a jövővel..." (37. o.) A következő fejezet az Izrael földjének meghódításában központi szerepet játszó kibucmozgalom történetét beszéli el, a legendás Ein Harod kibuc sorsán keresztül mutatva be a „cionista kaland eredetét". A harmadik fejezet a szerző szülővárosában, Rehovotban termelt narancsnak az 1930-as évek első felében elért világsikerét meséli el, miközben Európában a nácik kerültek hatalomra, és Palesztinában is szerveződtek a zsidóellenes arab erők. A következő részben az 1936 és 1942 közötti - többnyire tragikus - eseményeket írja le. A palesztinai arabok és zsidók közötti véres konfliktusok mindkét oldalon több száz áldozatot követeltek. Ennél még nagyobb veszélyt jelentett Hitlernek a zsidóság teljes kiirtására irányuló „végső megoldása", amely csupán 1942-ben 2,7 millió európai zsidó meggyilkolásához vezetett. A cionizmus kénytelen volt stratégiát változtatni: az erőszakra erőszakkal válaszolni és célul tűzni ki az önálló zsidó állam mielőbbi létrehozását. Ennek az új irányvonalnak a jelképévé vált a Maszada erődítmény, amelynek falainál i. sz. 73-ban maroknyi zsidó hősiesen szembeszállt az óriási római túlerővel, majd inkább önkezével vetett véget az életének, semmint hogy rabokká váljon. A könyv ötödik fejezete a „cionizmus sötét titkának" nevezett lyddai vérengzésről vall nagy őszinteséggel. 1948 júliusában a cionisták lerombolták az éppen létrejött zsidó állam közepén fekvő Lydda arab várost, több ezer lakosát legyilkolták és mintegy félszázezer embert távozásra kényszerítettek. A szerző az interjúiban megszólaltja a szörnyű mészárlás résztvevőit: a vezénylő dandártábornokot (akinek a nevét nem árulja el), Sh. Gutman katonai kormányzót, az esztelenül gyilkoló „Bulldózert" és sok hasonló társát. Elítéli tetteiket, de végítélete mégis felmentő: „Ők végezték el azt a durva és piszkos munkát, amely lehetővé tette az életet a népem, saját magam, a lányom és a fiam számára... nincs sok választásom: vagy elutasítom a cionizmust Lydda miatt, vagy elfogadom a cionizmust Lyddával együtt." (180. o.) A hatodik fejezet az újonnan megszületett Izrael első évtizedének heroikus erőfeszítéseit és hatalmas sikereit írja le. Teszi ezt négy nagyon különböző sorsú holokauszttúlélő Izraelbe jutásának és további sorsának bemutatásával, majd a Tel-Aviv közelében épült Bizaron nevű kisváros első évtizedének elmesélésével. Ebben az első évtizedben az ország lakossága a háromszorosára növekedett. Az 1948-as háborúban aratott döntő győzelem után megszületett egy nemzet, az 1956-os sínai háborúban elért - szintén sorsdöntő - győzelem pedig stabilizálta az ország helyzetét. A szerző a maga pontos és emelkedett stílusában így összegzi ezt az évtizedet: 173 2013. tél
