Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2013 (12. évfolyam)
2013 / 1. szám - TÖRÖKORSZÁG MINT REGIONÁLIS HATALOM - Csicsmann László - N. Rózsa Erzsébet: A Török Köztársaság az átalakuló Közel-Keleten
Csicsmann László - N. Rózsa Erzsébet Líbia A 2011 februárjában lángra kapó líbiai tüntetések nagyobb óvatosságra intették a török vezetést. Líbiában ugyanis, Egyiptommal ellentétben, jelentős gazdasági érdekeltségei voltak, amelyeket a török vezetés nem szeretett volna kockáztatni. Egyes statisztikák szerint mintegy hatvan török vállalat együttesen 7,6 milliárd amerikai dollár értékben ruházott be a líbiai építőiparban.20 Az összes török befektetés Líbiában a 15 milliárd dollárt is elérhette 2011 elején. Emellett a Líbiába irányuló török export fokozatos növekedést mutatott az elmúlt években, nem is beszélve a mintegy 25.000 török munkavállalóról, akik a különféle beruházásokon dolgoztak. Mindezt egybevéve, Törökország líbiai érdekeit tehát erősen a reálpolitikai szempontok vezérelték, ezért a török vezetés visszafogott retorikával közelített a líbiai felkeléshez: vagyis kezdetben - az egyiptomi eseményekkel ellentétben - nem állt ki a felkelők mellett. A török érdekeket az is erőteljesen befolyásolta, hogy Franciaország a líbiai tüntetések kezdete óta a humanitárius beavatkozás pártján állt. Recep Tayyip Erdogan a formálódó nyugati beavatkozást abszurdnak nevezte, ami mögött szorosan ott húzódott a török-francia rivalizálás.21 Franciaország ugyanis nem szeretné Törökországot az EU tagjaként látni a közeljövőben - ezt a török külpolitika éppen azzal szerette volna ellensúlyozni, hogy Ankara a tradicionálisan francia érdekszférának tartott Maghrebben mindenhol gazdasági és politikai befolyásra tesz szert. A franciák beavatkozást kezdeményező politikája azonban jelentős mértékben aláásta a török észak-afrikai politikai és gazdasági érdekeket. Törökország számára az sem volt közömbös, hogy egy Franciaország vezette „nyugati" beavatkozás veszi kezdetét Líbiában, vagy a döntési folyamat a NATO berkein belül zajlik, amelynek maga Törökország is a tagja, következésképpen meg tudja vétózni a folyamatokat.22 Ezzel a megközelítéssel azonban Törökország népszerűsége jelentősen csökkent a líbiai lakosság körében. Rövid távon a rezsimmel, azaz a Kaddáfival való jó kapcsolatok tehát csakis a líbiai lakossággal való pozitív viszony rovására érvényesülhettek. 2011 márciusában Erdogan annak a véleményének adott hangot, hogy egy külföldi beavatkozás csak elmélyítheti a problémákat, így Törökország nem támogatja azt. A török vezetés azonban hamar felismerte, hogy a formálódó nemzetközi koalícióval való teljes konfrontálódás nem kifizetődő Törökország számára, hiszen Ankara teljesen kiszorulhat az átalakuló észak-afrikai régióból, miközben Franciaország további pozíciókhoz juthat. Éppen ezért Törökország 2011 márciusában, az előzetes véleményekkel ellentétben, mégis támogatta a NATO beavatkozását.23 Erdogan éppen azokban a napokban szólította fel először Kaddáfit a hatalomból való távozásra, majd 2011 júliusában elismerte a felkelők szervezetét, a líbiai Átmeneti Nemzeti Tanácsot. 2011. március 24-én a török parlament jóváhagyta Törökország részvételét 64 Külügyi Szemle
