Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2013 (12. évfolyam)
2013 / 3. szám - OROSZ KÜLPOLITIKA ÉS A POSZTSZOVJET ENERGETIKAI TÉR - Deák András György: Diverzifikáció és integráció a posztszovjet energetikában
Deák András György „belkereskedelem" és tranzit aránya a teljes nemzeti energiaexportokon belül tovább fog csökkenni. A posztszovjet régió differenciálódása nemcsak a kölcsönös függések mértékének csökkenését jelenti. Sok vonásban különböznek a termelési modellek, valamint az azokhoz tartozó nemzetközi kontextus is. Az utóbbi évek folyamán Azerbajdzsánban a szinte teljes olajtermelést adó Azeri-Chirag-Gunashli- (ACG-) mezőt egy főleg nyugati cégekből álló PSA-konzorcium,1 Kazahsztán olajkitermelő egységeit, a geopolitikai többvektorúságnak megfelelően, különféle nyugati, orosz és távol-keleti vállalatok, míg a kelet-türkmenisztáni gázmezőket Kína erőteljes segítségével állították üzembe. Maga Oroszország is mind az olaj-, mind a gázipar tekintetében túl van egy befektetési cikluson, bizonyítva az orosz tulajdonú „posztszovjet" vállalati struktúra életképességét. Ezek a döntések nem pusztán szűkén értelmezett iparági kényszerek és megfontolások következményei, de tükrözik a helyi elit tágabb kitekintésű, stratégiai megfontolásait is. Az új szuverenitások létrehozták saját, nemzeti energiaipari döntéshozatalukat, szabályozási rezsimjeiket és vállalati struktúráikat. Az azeri SOCAR, a kazah KazMunaiGaz, a türkmén Türkmengaz vagy az orosz magán- és állami vállalatok szerves részét képezik a posztszovjet államépítésnek. A helyi nemzeti elitek magas szinten beágyazódtak ezekbe a struktúrákba, a jólét legfőbb forrása, a nemzeti függetlenség záloga ezen iparágak jövője lett. Az itt kialakult szervezeti rendet, prioritásokat és döntéshozatali algoritmusokat csak mérsékelten befolyásolja szovjet elődjük. A centralizált szovjet olaj- és gáziparban a szövetségi köztársaságoknak soha nem volt autonómiájuk, minden érdemi döntést Moszkvában hoztak. 1991-ben azonban ezek a döntéshozatali szintek átkerültek a helyi elitek kezébe, azoknak át kellett venniük az iparági irányítást. Azonban ez nemcsak egyszerű, a hierarchián belüli szintlépés volt, minőségi változást is jelentett egyben. Az új feladatok legtöbbje a nemzetközi szektorális nyitásból, az új külpolitikai kontextusból fakadt. Alkalmazkodni kellett a tervgazdaságot követő, pi- acorientáltabb környezet kihívásaihoz, kiépíteni a nemzetközi relációkat, sok esetben pedig szükség volt a nyugati befektetők számára kedvező befektetési rezsimek kialakítására is. Az olyan vezetőknek, mint (akár már csak a gorbacsovi időkben) a szovjet döntéshozatalban magasra jutott Nazarbajevnek vagy a masszív nomenklaturális háttérrel rendelkező Alijevnek, a nyugati konzorciális gyakorlat, a külföldi cégekkel való egyezkedés és a helyi szabályozás kialakítása teljesen új, soha nem látott kihívást jelentett. Kisebb mértékben, de még a második vagy harmadik vonalból 1991-ben a csúcsra jutott orosz vállalati vezetőknek is hasonlóan új élményt jelentett a külföldi közegbe való beilleszkedés.- Éppen ezért, az erős műszaki-technológiai örökségtől eltekintve, mind gazdasági, mind politikai értelemben már a függetlenség első pillanatától fogva szinte a nulláról indultak a helyi elitek. A posztszovjet energiapolitikák ezekben a vonatkozásokban majdhogynem zöldmezős területeknek számítottak. Az ebből adódó kihívásokra a helyi kormányzatok más-más válaszokat adtak; a posztszovjet 58 Külügyi Szemle
