Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2013 (12. évfolyam)
2013 / 3. szám - A POSZTSZOVJET TÉRSÉG ÉS OROSZORSZÁG - Rácz András: A belorusz-orosz viszony és a szuverenitás problémája
Rácz András részben pedig visszafordított privatizációban keresendő. Belaruszban ugyanis a mai napig, több mint húsz évvel a függetlenség elnyerése után is, minimális a magántulajdon szerepe, és a gazdaságot a nagy, állami tulajdonú üzemek dominálják, beleértve a stratégiai fontosságú energiaszektort is. Ebből pedig az következik, hogy a szélesebb értelemben vett állami politikák gyakorlásának nemcsak integráns, de egyenesen kulcsfontosságú része az állami vállalatok ellenőrzés alatt tartása, hiszen azok révén van lehetőség a rezsim legitimitását adó, kiterjedt szociális rendszer működtetésére, többek között az olcsó energiaárak és a magas foglalkoztatás révén. Ahhoz, hogy a belorusz állam jelen formájában stabil és működőképes maradjon, elengedhetetlen az állami vállalatok feletti kontroll megőrzése. A tanulmány alapkérdésének vonatkozásában tehát indokoltnak tűnik, hogy az állami vállalatok birtoklását és irányítását is a vesztfáliai szuverenitás részének tekintsük, hiszen ahhoz, hogy az állami ellenőrzésük megmaradjon, értelemszerűen ki kell belőlük zárni a külső aktorokat, legalábbis ami a többségi tulajdonszerzés lehetőségét illeti. Másképpen fogalmazva: a lukasenkói Belarusz vesztfáliai szuverenitása szempontjából kulcsfontosságú, hogy az állami vállalatok állami tulajdonban és állami ellenőrzés alatt maradjanak. Ennek megfelelően, a gazdaság vonatkozásában a tanulmány általános alapkérdése konkrétan úgy hangzik, hogy vajon sikerül-e Belarusznak megőriznie Oroszországgal szemben az állami vállalatok feletti tulajdonban manifesztálódó, vesztfáliai értelemben vett szuverenitását. Az ezredfordulót megelőző évtized ilyen szempontból egyfajta kegyelmi periódusnak is tekinthető. A belorusz gazdasági modell fentebb ismertetett sajátosságai azzal jártak, hogy a belorusz államnak nem volt szüksége az esetleges privatizációból származó bevételekre, így az autoriter rendszernek nem állt érdekében, hogy csökkentse az állami tulajdonnak a szovjet időszakból örökölt roppant magas arányát. Még a Gazprom kezdeti, 1995-ös gázáremelési kísérleteinek is sikerült ellenállnia.43 A konfliktusnak a vámunióról szóló megállapodás vetett véget, melynek értelmében a Gazprom orosz belföldi árakon szállította oda is a gázt.44 Ennek kapcsán látni kell, hogy nemcsak Belarusz függött az orosz gázszállításoktól, de tranzitútvonalként a Gazpromnak is szüksége volt Belaruszra.45 Putyin hatalomra kerülésével azonban - mint említettem - a korábban bemutatott gazdasági potyautas magatartásnak is fokozatosan vége szakadt. Oroszország elsősorban a Belarusznak szállított kőolaj és földgáz árát szándékozott nyomásgyakorlási eszközként használni. Az első gázszállítási konfliktusra már 2004 februárjában sor került: Minszk nem volt hajlandó kifizetni a Gazprom által követelt magasabb árat, és önhatalmúlag gázt vett ki az országon áthaladó Jamal gázvezetékből. Válaszul a Gazprom elzárta a gázt. Bár a felek alig egy napon belül megállapodtak, ettől kezdve rendszeressé váltak a Moszkva és Minszk közötti energetikai csörték. 22 Külügyi Szemle
