Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2013 (12. évfolyam)
2013 / 3. szám - A POSZTSZOVJET TÉRSÉG ÉS OROSZORSZÁG - Rácz András: A belorusz-orosz viszony és a szuverenitás problémája
Rácz András átlépő folyamatokat - legyenek azok politikaiak, gazdaságiak, társadalmiak stb. A nemzetközi jogi szuverenitás alatt az adott államnak a többi állam és nemzetközi szereplő általi elismertségét érti, míg a vesztfáliai értelemben vett szuverenitás az államnak azt a képességét jelenti, hogy ki tudja zárni a nemkívánatos külső aktorokat az állam belső működéséből.3 Egy állam szuverenitásának teljessége változhat az adott állam akaratából vagy annak ellenére. Az első esetet Krasner a szuverenitás meghívásos (invitation), míg a másodikat beavatkozásos (intervention) korlátozásának nevezi. Az előbbire példa lehet egy állam által aláírt nemzetközi szerződés, amely - a benne foglalt - külső normák önkéntes átvételét és betartását jelentheti. A második helyzet Krasner szerint olyan esetekben fordul elő, amikor külső aktorok befolyásolják vagy határozzák meg a belföldi hatalmi struktúrákat.4 A krasneri szuverenitásaspektusok közül a tanulmány a negyedikre, tehát a vesztfáliai szuverenitás kérdésére fókuszál, az orosz-belorusz politikai-katonai-gazdasági viszonyrendszeren keresztül vizsgálva azt. Különösen a gazdaság, de - kisebb részben - a katonai biztonság területén sem kerülhető meg az interdependens szuverenitás kérdésének érintése; ez azonban csak a legszükségesebb mértékre korlátozódik. A vizsgálat lehatárolása érdekében a cikk mind a biztonság- és védelempolitikával, mind az orosz-belorusz gazdasági kapcsolatokkal csak a szuverenitás logikája mentén foglalkozik. A tanulmány öt fő részből áll. A bevezetést követő az orosz-belorusz politikai kapcsolatok legrégebbi és talán legperspektivikusabban indult elemét, az Orosz-Belorusz Államszövetséget mutatja be, amely magában hordozta a két ország integrációjának lehetőségét, így a belorusz állami szuverenitás fogalmának gyökeres megváltozását is. Ezt a katonai-biztonsági együttműködés vizsgálata követi. Ezután az orosz-belorusz gazdasági viszonyt igyekszem bemutatni. A tanulmány egy összegző résszel zárul. A Belarusszal és a belorusz politikai rendszerrel foglalkozni kívánó nyugati olvasó - a kilencvenes évekre jellemző viszonylagos ismerethiánnyal szemben - ma már könnyebb helyzetben van, még akkor is, ha nem ismeri sem az orosz, sem a belorusz nyelvet. Az ország modernkori történelméről Andrew Wilson írt kiváló monográfiát,5 míg a kilencvenes évek fejleményeit és a belorusz nemzeti identitás sajátosságait David Marples Belarus. A Denationalized Nation című, 1999-es munkája mutatja be.6 Az ország autoriter berendezkedéséből adódóan, a kritikus hangot megütő belorusz szerzők többnyire külföldön (legtöbbször Lengyelországban és Litvániában) jelentettek meg saját hazájuk politikai rendszeréről szóló írásokat. Ezek közül említhető például a tragikusan korán elhunyt Vitali Szilicki munkássága vagy Alakszej Lasztouszki és Anatol Mihajlau írásai. Akadt azonban kivétel is: a korábban a Minszki Állami Egyetemen oktató Uladzimir Ulahovics értékes írásokat közölt a modern Belarusz külpolitikájáról.7 Az ezredfordulót követő évtized második felében pedig létrejött a Minszkben működő, 4 Külügyi Szemle
