Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2013 (12. évfolyam)
2013 / 2. szám - KÖNYVEKRŐL - Lőrinczné Bencze Edit: Az európai uniós bővítések elmélete és gyakorlata a horvát csatlakozás tükrében (Nagy Milada)
Lőrinczné Bencze Edit: Az európai uniós bővítések elmélete és gyakorlata A régió csatlakozástörténetének alapos bemutatása után tér rá a szerző Horvátország integrációjára. Kitér a Tudman-éra alatti kettős politizálásra, az ország elszigetelődésére, az 1990-es évek második felében az EU-hoz fűződő viszonyának elhidegülésére. A 2000-es évek elején kormány- és azzal együtt nézetváltásra volt szükség ahhoz, hogy Horvátországban az Európa-párti gondolkodás váljon a külpolitika prioritásává. Az Ivica Rácán, Ivó Sanader és Jadranka Kosor kormányfőknek a csatlakozás melletti egyöntetű állásfoglalása felmelegítette a viszonyt az EU-val, és ismét beindították a bővítési folyamatot. A horvátok azt hitték, hogy Romániával és Bulgáriával egy időben lehetnek az Unió tagjai, hiszen gazdasági mutatóik kedvezőbbek voltak, mint az említett két országé. Mivel reményeik nem valósultak meg, a reformok bevezetését illetően a kezdeti hév néhány év után alábbhagyott, és az Unió hezitálása, problémái mellett ez is komoly tényezőként jelent meg az ország csatlakozásának elhúzódásában. A későbbi tárgyalási szakaszok és a screening sikerei mellett az Olaszországgal és főként Szlovéniával fennállt határ- és tengerjogi vitáinak rendezését várta el az Unió Horvátországtól a felvétele érdekében. Horvátországnak az Európai Unióba integrálása földrajzi, kulturális, biztonsági- és geopolitikai indokkal történik, a gazdasági tényező ebben az esetben nem elsődleges az Unió számára. A csatlakozást megelőző referendum kampányában az ország vezetésének kommunikációja a horvátok Európához való erőteljes kulturális, történelmi és vallási kötődésére helyezte a hangsúlyt, s azt hangoztatta, hogy a csatlakozással Horvátország végére ért annak az útnak, amely a Balkántól (Jugoszláviától) való elszakadását és az Európába (Unióba) való visszatérését jelenti. Biztonságpolitikai szempontból is sokat nyer az integrációval, védettebbé válik, a közösség tagjaként pedig a nemzetközi porondon is jobban tudja az érdekeit érvényesíteni. Az uniós tagság - az 1992. évi, szimbolikusnak számító elismertség helyett - a horvát államiság tényleges elismerését is jelenti. Horvátországnak az Európai Unió felé vezető, elhúzódó, akadályokkal terhes útja a függetlenség kikiáltásával és az annak megvédése érdekében vívott hosszú háborúval kezdődött, majd az azt követő újjáépítéssel, a rendszerváltással és a nemzetépítés feladatával folytatódott. Mindez a háború örökségével, a háborús bűnökkel és bűnösökkel, valamint a menekültek visszatérésének problematikájával volt terhelt. De a kitartás végül meghozta az állam nemzetközi elismertségét, és eljuttatta az országot az Unió kapujába. A horvát csatlakozás - minden korábbi félelem ellenére - nem hoz létre újabb törésvonalat a Balkánon; ellenkezőleg: hídszerepet tölthet be a régió és az EU között. Modellként szolgálhat a térségben, bebizonyítva, hogy a Nyugat-Balkán országai számára realitás az európai perspektíva, s a térség stabilizálásában mennyire fontos szerepet játszhat az európai integráció. Nagy Milada * Patten, Christopher: Western Balkans Democracy Forum, Thesszaloniki, 2002. április 11. 2013. nyár 183
