Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2013 (12. évfolyam)
2013 / 2. szám - EURÓPAI FÖDERALIZMUS ÉS NEMZETKÖZI KULTURÁLIS EGYÜTTMŰKÖDÉS AZ EU-BAN - Marján Attila: Az európai föderalizmus kérdésének néhány gazdasági és politikai aspektusa
Marján Attila létrehozása mellett döntött, elfogadta a mai napig is érvényes alkotmányt, és elnökké választotta a függetlenségi háború győztes hadvezérét, George Washingtont. A kezdeti időkben a központi kormányzat szerepe jóval kisebb volt, és a tagállamok sokkal több szuverenitást élveztek, mint ma, a 21. század elején. A föderális és a tagállami szint közti dominanciaharc végigkíséri az amerikai történelmet, de az elmúlt kétszáz év alapvető trendje mégis a központi hatalom megerősödése volt, a tagállami önállóság kárára. Az amerikai föderalizmus történetét az alábbi korszakokra oszthatjuk fel: dualizmus (1790-1860), amikor a tagállamok és a központi kormányzat politikai ereje, jelentősége kiegyenlített volt; a következő a centralizáló föderalizmus korszaka (1860-1933) volt, amikor lassan növekedni kezdett a központi kormányzat felelősségi köre; ezt követte a kooperatív föderalizmus (1933-1964), amikor a nagy világválság leküzdésére indított központi társadalmi segélyprogramok és szakpolitikák beindulása miatt a központi kormányzat szerepe radikálisan megnőtt; végül 1964 óta tart a kreatív föderalizmus időszaka, amelyben a központi kormányzat közvetlen és aktív részt vállal a tagállami és a helyi szintű problémák megoldásában.13 A lassú föderalizációs folyamat tényét nem hagyhatjuk figyelmen kívül, mégis ki kell emelni egy jelentős különbséget az Egyesült Államok és az Európai Unió között: mégpedig azt, hogy Amerikának megvolt, ráadásul már a történelme kezdetén, az alkotmányozási pillanata. Ez az államalapítási aktus a mai napig hiányzik Európában, mert itt az alapító atyák belátták, hogy az Európai Egyesült Államok, de legalábbis az Európai Politikai Unió és az Európai Védelmi Unió megalapítására vonatkozó kezdeti, nagy ívű tervek irreálisnak bizonyultak az ötvenes évek elején, mivel a tagországok nem álltak készen arra, hogy a szükséges mértékben lemondjanak a nemzeti szuverenitásukról. Ezért ők arra kényszerültek, hogy a nagyszabású alkotmányozás és politikai struktúrák felépítése helyett olyan szerény programokat tűzzenek ki az európai integráció elé, mint a vámunió vagy a közös piac. A szimbolikus alkotmányozási pillanatra fél évszázaddal később került volna sor, de az alkotmányszerződést akkor népszavazáson utasította el a holland és a francia társadalom. Egy évtizeddel később az euróválság viszont kényszerhelyzetet teremtett, és egyre szélesebb a konszenzus a tekintetben, hogy a közös pénzt és az Európai Uniót - legalábbis abban a formában, ahogy ma ismerjük - nem lehet fenntartani anélkül, hogy a tagországok elmozdulnának a gazdasági és - részben - a politikai föderalizmus irányába. Az Egyesült Államok föderalista rendszere tehát egy kétszáz éves speciális fejődés eredménye, egy olyan államszerkezet, amely a világ legstabilabbjának számít. Az egyre erősödő föderalista jelleg nem utolsósorban az USA Legfelsőbb Bírósága döntéseinek, jog- és államfelfogásának köszönhető: a szervezet a fennállása alatt az esetek többségében a szövetségi állam megerősödését eredményező döntéseket hozott. Ebben a tekintetben nagyon hasonló a szerepe a kvázi EU-alkotmánybíróságként működő Európai 134 Külügyi Szeinle
