Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2013 (12. évfolyam)
2013 / 2. szám - EURÓPAI FÖDERALIZMUS ÉS NEMZETKÖZI KULTURÁLIS EGYÜTTMŰKÖDÉS AZ EU-BAN - Marján Attila: Az európai föderalizmus kérdésének néhány gazdasági és politikai aspektusa
Az európai föderalizmus Bíróságéhoz, amely a nagyközönség számára szinte ismeretlen intézmény (ellentétben az amerikai Legfelsőbb Bírósággal), de a közösségi jog kiterjesztő értelmezésével és magyarázatával, illetve a másodlagos jog hiánya esetén az alapszerződések rendelkezéseinek és szellemének értelmezésével kulcsszerepe volt az európai integráció szorosabbra fogásában. A gazdaságpolitika területén az amerikai fiskális föderalizmus történelme és mai gyakorlata kézzelfogható és a válságkezelés kényszere okán gyorsan alkalmazható tanulságokat tartogat Európa számára. Az Egyesült Államok történelmének kezdetén a szövetségi kormány hitelességének megteremtése és egy korszerű pénzügyi rendszer felépítése céljából Hamilton, az USA első pénzügyminisztere úgy döntött, hogy a szövetségi állam „átvállalja" a tagállamok adósságát. Ez a föderális adósságmentési akció aztán megismétlődött 1812-ben, az Angliával Kanadáért vívott háború után, ami jelentősen megnövelte a központi kormányzat súlyát a tagállamok rovására. Miután a központi kormányzat ilyetén módon megerősítette hatalmi súlyát, az 1840-es évektől áttért a no bail-out politikára (vagyis deklarálta, hogy többé nem vállalja át a tagállamok adósságát) és hagyta, hogy több tagállam is csődbe menjen. Ennek következtében a tagállamok többsége megtanulta a kiegyensúlyozott költségvetés politikáját, és deficitellenes önkorlátozó jogszabályokat vezetett be. Jelenleg Vermonton kívül minden tagállam alkotmányában szerepel ez a szabály, jóllehet a szövegezés eltérő szigorúságú. A 2011-ben elfogadott európai deficitellenes szerződésben (fiskális paktum) az EU- tagállamok - Nagy-Britannián és Csehországon kívül - megegyeztek abban, hogy adósságfék-rendelkezést tesznek az alkotmányukba, vagyis alkotmányos szinten vállalják, hogy a strukturális deficitjük nem lehet több, mint a GDP-jük fél százaléka. Randall Henning és Martin Kessler megvizsgálta,14 hogy az amerikai tagállami egyensúlyi-költségvetési szabályalkalmazás mennyiben lehet példa az EU számára, és azt a megállapítást tették, hogy alapvetően megfelelő lenne, de van három fontos eltérés az amerikai és az európai helyzet között. Először is az, hogy az adósságfékre vonatkozó itteni szabályokat a tagállamok nem maguktól hozták/hozzák meg, hanem jelentős brüsszeli (és német) nyomásra, a kikényszerítésben pedig az Európai Bizottságnak és az Európai Bíróságnak van kulcsszerepe, vagyis azokat a tagországok sokkal kevésbé tették magukévá, mint az amerikai tagállamok. Jóllehet a krízis ráébreszti az EU-tagorszá- gokat az adósságfék (fiskális paktum) jelentőségére, az amerikai tagállamok ezt a lépést a 19. században mégiscsak maguktól, a központi kormányzattól függetlenül tették meg. A másik eltérés, hogy a bankmentésért az USA-ban a központi állam felel, míg Európában egyelőre - az európai bankszanálási rendszer felállításáig - a tagállamokat terheli anyagilag a pénzügyi rendszer esetleges szanálási kényszere. Ez pedig - mint kiderült több EU-tagország (Írország, Spanyolország stb.) esetében is - komolyan megterheli a tagállami költségvetést, ami kérdésessé teszi a deficit korlátozására tett vállalásuk betarthatóságát. Végül pedig óriási különbség van az amerikai és az európai központi 2013. nyár 135
