Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2013 (12. évfolyam)
2013 / 2. szám - MAGYAR-OSZTRÁK DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Kiss J. László: Politika és percepció: magyar és osztrák (kül)politika az átalakulás éveiben (1988-1991)
Politika és percepció a csatlakozási tárgyalások nem előzhetik meg az egységes belpiac létrehozásáról szóló szerződés életbe lépését. Emellett az osztrák semlegességgel szembeni fenntartások éppen úgy érezhetőek voltak, mint azok a francia aggodalmak, hogy az osztrákok belépésével a Közösség „germán jellege" erősödni fog. Ezzel szemben Thomas Klestil és mások is azon az állásponton voltak, hogy a megerősödött osztrák identitás következtében Ausztriát többé már nem lehet a harmadik német államnak tekinteni. A magyar diplomaták a német egyesüléssel kapcsolatos osztrák véleményt négy pontban foglalták össze. Az első, hogy szerintük minden nemzetnek, így a németnek is megvan a joga az önrendelkezésre, azonban az addig hatályba lépett szerződéseket - beleértve az Odera-Neisse-határról szóló szerződést - tiszteletben kell tartani. Továbbá kívánatos, hogy a két német állam egyesülése az Európai Együttműködési és Biztonsági Konferencia által meghatározott folyamat keretében menjen végbe, ám az nem várható el, hogy a Szövetségi Köztársaság kilép a NATO-ból, és a katonai tömbök belátható időn belül feloszlanak. A már korábban ismert aggodalmak is előtérbe kerültek - nevezetesen azok a megfontolások, hogy az egyesült Németország Európa legnagyobb gazdasági hatalmaként szellemi és politikai hegemóniára tehet szert, és Közép-Kelet-Európát - ilyen módon Ausztriát is - könnyen befolyásolható „hátsó udvarává" változtathatja. Figyelemre méltó, hogy a Szabadságpárt 20. kongresszusáról készült tudósítások közül több is kiemelendőnek tartotta, hogy a német Friedrich Naumann Alapítvány képviselője többek között úgy nyilatkozott, hogy „Ausztriában is németek élnek". A magyar diplomaták véleménye szerint Ausztriában a külpolitikai identitás általános problémái éppúgy felszínre kerültek, mint a nagynémet ideológia megnyilatkozásai.26 A követségi jelentések az OVP programjának központi tételeit is idézték. Az Osztrák Néppárt politikusai - a programmal összhangban - azt hangsúlyozták, hogy az osztrák külpolitika célja az EU-ban elérendő, mielőbbi teljes tagság. Következésképp Ausztria többé nem funkcionálhat a Kelet és Nyugat közötti szürke zónaként vagy a közép-európai regionális együttműködés részeként. Úgy vélték, nincsen Mitteleuropa mint a Kelet és Nyugat közötti különleges egység. Illuzórikus lenne kísérletet tenni arra, hogy az egykori k.u.k. régiót n+n régióként vagy egy osztrák vezetésű középeurópai konföderációként helyreállítsák. Egyidejűleg a program nem hagyott kétséget afelől, hogy a kelet-európai piacok még sokáig nem lesznek képesek arra, hogy a nyugatiak jelentőségével versenyezzenek.27 Az osztrák politikusok egyetértettek abban, hogy a közép- és kelet-európai változások egyik legnagyobb haszonélvezője Ausztria lesz. A magyar diplomaták között pedig egyetértés volt abban, hogy Bécs a kelet-európai átalakulásban kettős szerepet játszik. Egyfelől az osztrák főváros azoknak az amerikai és nyugat-európai cégeknek az előretolt támaszpontjaként szolgál, amelyek meglehetősen bizalmatlanok a kelet-közép-eu- rópai régióval szemben. Másfelől az osztrák politikusok felismerték, hogy a Kölcsönös 2013. nyár 111
