Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2013 (12. évfolyam)
2013 / 2. szám - MAGYAR-OSZTRÁK DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Kiss J. László: Politika és percepció: magyar és osztrák (kül)politika az átalakulás éveiben (1988-1991)
Kiss ]. László múltban a konfrontáció és a termékeny együttélés, a kulturális megosztottság és a gyümölcsöző szimbiózis egyaránt jelen volt. Ausztria semleges országként a nyugati demokráciákkal alkotott értékközösségben képes volt arra, hogy a távolságtartás politikáját a kommunista rezsimekkel történő közeledés politikájával kösse össze - még akkor is, ha ebből 1956 után sok tekintetben a Kádár-kormány húzhatott nagyobb politikai hasznot.5 A bilaterális kapcsolatok ingadozó geopolitikai dinamikája mind a két államnak változó helyi értéket kölcsönzött a nemzetközi politikában, és ebből következően a kapcsolatok percepciójának a dinamikája is változott. Ausztria, Szovjetunió és a magyar-osztrák kapcsolatok A semleges Ausztria és a Szovjetunió, valamint Ausztria és a keleti tömb kis államai közötti kapcsolatok jól beleillettek a Hruscsov-féle „békés egymás mellett élés" és (ennek részeként) a kelet-nyugati gazdasági kapcsolatok élénkítésének stratégiájába. Moszkva arra is kísérletet tehetett, hogy a „szuverenitás a semlegességben" osztrák modelljét az NSZK-nak is felkínálja, attól a törekvésétől vezérelve, hogy azzal a bonni államot a NATO-n kívül tartsa. Ha ez a törekvés nem is járt sikerrel, az osztrák semlegességnek megvolt az a potenciálja, hogy éket verve Olaszország és az NSZK közé, továbbá modellt kínálva más nyugati országok számára, megnehezítse a NATO működését. Ezzel együtt Moszkva szempontjából a semlegesség abban segített, hogy Ausztria eltávolodjon hagyományos patrónusától, az Egyesült Államoktól, sőt ezzel egyidejűleg az osztrák semlegesség garanciahatalmaként a Kreml eszközt is kapott az osztrák politika ellenőrzésére.6 Sztálin halálát követően a szovjet külpolitikában a semlegesség mint egy viszonylag új koncepció, eszközként szolgált a NATO befolyásának csökkentésére és belső kohéziójának gyengítésére. A szovjet felfogás szerint egy állam semlegessé- gi kötelezettsége magában foglalta a katonai szövetségi rendszerektől való távolmaradást és a szovjet enyhüléspolitika kezdeményezéseinek a támogatását is.7 Az osztrák külpolitikának már az 1950-es évek elejétől axiómájává vált a szomszédsági politika (Nachbarschaftspolitik) Közép- és Kelet-Európa irányába történő előmozdítása, ami aztán hozzájárult az enyhüléspolitika és a keleti kereskedelem (Osthandel) kialakulásához, és mindez kedvező feltételeket teremtett mind a nemzetközi, mind az osztrák biztonság számára. Az osztrák Ostpolitik két korai „építésze", Julius Raab kancellár (1953-1961) és Bruno Kreisky külügyminiszter (1959-1966) realista politikusként tisztában volt azokkal a korlátokkal, amelyeket a nyugati diplomácia számára a kelet-európai szovjet befolyás jelentett. Valójában a Szovjetunió már 1940-es évek végétől bátorította Ausztriát, hogy tegye szorosabbá kapcsolatait a Kelettel. A szovjet politika abból indult ki, hogy a „népi demokráciákkal" szorosabbra fűzött kapcsolatok nemcsak a keleti tömb elszigeteltségét 104 Külügyi Szemle
