Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2013 (12. évfolyam)
2013 / 2. szám - MAGYAR-OSZTRÁK DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Gecsényi Lajos: A szembenállástól a kiegyezésig. A magyar-osztrák viszony a megbékélés útján (1959-1970)
Gecsényi Lajos megbeszéléseket, ámde utalt arra, hogy mindez a jövőre vonatkozó befektetés, melynek az eredményét ki kell várni.132Az európai lapok közül a német és a francia sajtó szentelt nagyobb teret Klaus útjának, általában kétkedéssel kommentálva annak sikerét. Voltak azonban kivételek is. A Le Monde egy hétvégi vezércikkében szimbolikusan összekapcsolta az osztrák-magyar kiegyezés 100. évfordulóját azzal, hogy a két ország a mély politikai, gazdasági, társadalmi különbségek ellenére vállalja kapcsolatuk bizalommal való megtöltését. A tekintélyes Kieler Nachrichten hasábjain Klaus Reinhardt arról írt, hogy a magyar-osztrák kapcsolat az új kelet-nyugati kapcsolatok modellje lesz.133 A találkozó valóban elérte legfontosabb célját: Bécsben elhárította a koalíciós kormányzás után a „keleti külpolitika" folytatása iránt felmerült kétségeket, amit nemcsak a budapesti út, de a következő hónapokban sorra került bukaresti és szófiai látogatás is megerősített. Mindez kézzelfoghatóan jelezte az osztrák kormányzat eltökéltségét az enyhülés folytatására, melynek fontos eleme volt a magyar-osztrák viszony további javítása. A kapcsolat alakulása teljes mértékben megfelelt a magyar pártvezetés szándékainak, hiszen az új gazdasági mechanizmus komoly követelményeket állított a nyugati együttműködés fejlesztése elé. És egybevágott azzal a szándékával is, amely, ha szigorú keretek között is, de lehetségessé tette a kapunyitást a nyugati társadalom és kultúra felé, amelynek legközelebbi meghatározó pontja Ausztria és különösen Bécs volt.134 Ennek a helyzetnek felelt meg Fock Jenő miniszterelnök nem sokkal későbbre, 1968 szeptemberére tervezett ausztriai viszontlátogatásának előkészítése már az év tavaszán. Ebben szerepet kapott a januárban megalakult Magyar-Osztrák Általános Vegyes Bizottság éppúgy, mint a minden szakterületre kiterjedő információgyűjtés és a meginduló szakminisztériumi látogatások. Intenzívebbé váltak a kulturális cserék, amit elősegített az is, hogy Sebes István nagykövetet már 1967 elején egy tapasztalt kulturális szakember, Simó Jenő135 váltotta a bankgassei követségen. Parafálták a műszakitudományos együttműködési egyezményt, aláírását a kormányfői találkozóra ütemezték. Az előzetes programban szerepelt, hogy Péter János - figyelemmel a szocialisták növekvő befolyására - találkozzon Bruno Kreiskyvel (aki ekkor már az Osztrák Szocialista Párt elnöke volt), és ismerje meg pártja álláspontját.136 Általánosságban hangulatjavító tényező volt, hogy folytatódott az aknák eltávolítása, az államhatár rendezése, megszűntek a robbanások, noha a magyar állampolgárok kudarcba fulladt menekülési kísérletei időről időre osztrák sajtótámadásokat gerjesztettek.137 A tervezett bécsi út végül 1968 augusztusában, a Varsói Szerződés csapatainak csehszlovákiai bevonulásakor, mint az várható volt, átmenetileg lekerült a napirendről. Erről Klaus kancellár augusztus 31-én Borisz Podcerob szovjet nagykövetet is tájékoztatta.138 A törés azonban csak átmenetinek bizonyult. A kancellár így írt erről később: A Varsói Szerződés csapatainak csehszlovákiai bevonulása mély cezúra volt, ami súlyos csapást jelentett a mi enyhülési politikánkra is. ... De abban is példát mutattunk, hogy ezek miatt a visszaesések miatt a helyesnek elismert 90 Külügyi Szemle
