Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2013 (12. évfolyam)
2013 / 2. szám - MAGYAR-OSZTRÁK DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Pritz Pál: A bécsi követség története a két világháború között
Pritz Pál Bécsben jelentős számú baloldali (kommunista és szociáldemokrata) magyar emigráns élt. Kapcsolataikat az ellenforradalmi Magyarország befeketítésére, a politikai kurzus megbuktatására igyekeztek felhasználni. Maga az osztrák külpolitika az 1920-1921-ben megszerveződő (szellemiségében ellenben már korábban is létező) kisantant felé gravi- tált. A magyar külpolitika számára ez a kemény elszigeteltség periódusa volt. A bécsi misszió a mindennapi kapcsolatápolás apró munkájával vette ki a részét az akkor is aktív diplomácia tevékenységéből. A korábbi - és számos mai munkában is fellelhető - felfogás szerint a magyar külpolitikának az 1927. évi magyar-olasz, „örök barátságinak" mondott szerződés nyitotta meg az aktív időszakát. Ez azonban „csak" annyiban helyes, amennyiben Róma támogatásával a magyar külpolitika immáron cselekvőén igyekezett a területi revízió irányába lépni. Valójában a magyar külpolitika kezdettől fogva meglehetősen aktív volt. Védte az országot a kisantant nyomásával szemben. Tevékeny szerepet játszott a IV. Károly (osztrák császárként I. Károly) 1921. évi szerencsétlen visszatérési kísérletei nyomán feltámadt hatalmas veszedelmek elhárításában. Eredményes volt e külpolitika abban is, hogy Magyarország 1922 őszétől a Nemzetek Szövetségének a tagjává válhatott. Majd igencsak sikeresnek bizonyult e külpolitika abban is, hogy 1924-ben az ország a Népszövetség égisze alatt kölcsönhöz juthatott. E nélkül aligha sikerülhetett volna az értékálló magyar valuta - a pengő - megteremtése, az ország gazdasági stabilizációja. Masirevich Szilárd útja Bécsből 1925-ben a prágai követségre vezetett, utóda pedig gróf Ambrózy Lajos lett, aki egészen 1932 végén bekövetkezett nyugdíjazásáig állt a misszió élén. Ambrózy ugyan Bécsben született, ám magyar nemesi családból, amely a báróságot 1838-ban, a grófi rangot pedig közvetlenül a világháború kitörése előtt, 1913-ban nyerte el. Kerek negyedszázadon keresztül dolgozott a közös külügyi szolgálat különböző posztjain, 1910-től a római nagykövetség első beosztott tisztviselője volt. Vállalta a magyar forradalmak szolgálatát, majd 1919 őszétől az újjászerveződött Külügyminisztérium egyik kulcsfigurája lett. Osztályfőnök, az elnöki csoport, tehát a minisztérium adminisztratív, személyügyi központjának a vezetője. Nevezetes lépése, hogy 1921 őszén - sikertelen - kísérletet tett a szolgálat státuszainak egyesítésére, vagyis arra, hogy a diplomáciai és a konzuli beosztások között szabad átjárás legyen.2 E törekvése korszerű szemléletre vall, hiszen így a konzuli szakágban elsajátított jártasságok a diplomatamunka hatékonyságát javították volna, a társadalmi, gazdasági és politikai tevékenység között az addiginál jóval szervesebb kapcsolat jegyében. A bécsi követi évek a gazdaságszervező munkából neki és missziója tagjainak is bőséggel juttattak, hiszen a magyar és az osztrák gazdaság között a korábbi évszázadokban kialakult munkamegosztásnak az állami különválás véget vetett. Az autarchia irányába fordult gazdaságok, majd az 1929-ben kirobbant gazdasági válság a kereskedelmi kapcsolatokat súlyosan megnehezítette, időnként teljesen megbénította, 64 Külügyi Szemle
