Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2013 (12. évfolyam)
2013 / 2. szám - MAGYAR-OSZTRÁK DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Pritz Pál: A bécsi követség története a két világháború között
A bécsi követség története a két háború között osztotta - kinyilvánította: a volt közös minisztériumok és egyéb intézmények magyar állampolgárságú alkalmazottai (addigi besorolásuknak és illetményüknek megfelelő) állást kapnak, ha ezt óhajtják, és a Népköztársaságra a hűségesküt leteszik. A törvény érvényesülését jól érzékelteti, hogy a kiépülő szolgálatban 1919 februárjában a kinevezett tisztviselők 44%-a korábban a Ballhausplatzon nevelődött. A békekötés előtt azonban az országnak külföldi képviseletek felállítására nem sok lehetősége volt. Hiszen magát a Népköztársaságot sem az antant, sem a szomszédos államok - Ausztriát, a velünk a veszteségben is osztozó volt társállamot kivéve - nem fogadták el. A bécsi követség létesítése ezért többszörösen felértékelődött. Jól mutatja ezt az a tény, hogy míg magáról a külügyi igazgatásról december 13-án született meg az említett V. néptörvény - és ez sem volt lassú tempó -, addig az első magyar követ, Harrer Ferenc már november 14-én reggel megérkezett a császárvárosba. O egy francia-német eredetű, elmagyarosodott polgárcsalád gyermeke, korábban Budapest alpolgármestere volt. Gyakorlott közigazgatási szakember, aki napok alatt kiépítette a követséget. Munkatársait természetesen az ott élő, dolgozó volt közös külügyi tisztviselők közül válogatta össze. A misszió első pillanattól egy pompás barokk palotában, a hajdani király személye körüli minisztérium épületében működött. November 15-én Otto Bauer, az osztrák külügyek akkori irányítója követi konferenciára invitálta az utódállamok már Bécsben időző képviselőit, így Harrer Ferencet is. Az értekezlet konstruktív, bizalmat sugárzó hangulatban folyt, és megállapodás született arról, hogy a diplomaták mennél több konkrét, időszerű gazdasági és közigazgatási kérdés megoldására törekszenek. A Monarchia romjain azonban annyi politikai feszültség generálódott, hogy ebből a jó szándékú beállítódásból a valóságban csak igen szerény eredmények születtek. Harrer Ferenc sem maradt sokáig Bécsben. Három hét múlva már ismét Budapesten volt, mert magának a magyar Külügyminisztérium kiépítésének feladatát kellett ellátnia. Utódai is gyorsan váltották egymást. Más-más karakterű, különféle képzettségű férfiak voltak, akiket leginkább az rokonit, hogy egyikük sem hivatásos diplomata. A polgári demokratikus forradalom hónapjaiban Charmant Oszkár ügyvéd képviselte hazánkat, akinek praxisában a Károlyi család ügyeinek képviselete töltött be korábban fontos szerepet. A Tanácsköztársaságot Bolgár Elek, majd Czóbel Ernő, végül Böhm Vilmos képviselte. Bolgár sokoldalúan képzett értelmiségi. Jogász, történész, aki Bernben filozófiából doktorált. Sorsa annyiban hasonlatos Harreréhoz, hogy ő is azért hagyta el a követi posztot, hogy azután a központban - a külügyi népbiztosságon - legyen a második ember. Czóbel Ernő szintén képzett értelmiségi volt - később a marxi- engelsi életmű neves filológusa és editora -, s a Tanácsköztársaság ügyét különféle fontos posztokon védelmezte. Az eredetileg műszerész Böhm Vilmos a dualizmuskori magyar szociáldemokrata mozgalom egyik kitűnősége volt. Bécsi követi megbízatását 2013. nyár 59
