Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2013 (12. évfolyam)
2013 / 2. szám - MAGYAR-OSZTRÁK DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Pritz Pál: A bécsi követség története a két világháború között
Pritz Pál az antanthatalmak képviselőivel való tárgyalásra használta fel, annak érdekében, hogy a Tanácsköztársaság helyére az antant által is elismert szociáldemokrata típusú hatalom kerülhessen. A kísérlet azonban nem sikerült. Döntően a helyzet inerciájából, s nem csekély mértékben a győztes hatalmak politikusainak rövidlátásából adódóan. így a forradalmak időszakát az ellenforradalom kora váltotta fel. Az átmenetek logikájának szinte szimbólumaként ekkor a követség élére - ügyvivőként - a hivatásos, karrierdiplomata Marsovszky Móric került. Szeptember második felében bekövetkezett, váratlan halála után Gratz Gusztáv személyében a magyar társadalmi és politikai közélet valóban reprezentatív személyisége költözött be a díszes palotába. Gratz a felvidéki Szepes- ségből elszármazott polgárivadék volt - komoly intellektussal, egyre mélyülő tudással. A Max Weber-i normákat is messze túlszárnyaló, művelt hivatalnok, aki a közös külügyminisztériumban osztályfőnök, majd 1917-ben magyar pénzügyminiszter lett. A nacionalizmusok türelmetlen megnyilvánulásait mindenkor idegenkedéssel szemlélte; maga úgy tudott a magyarság ügyével azonosulni - miért is bízták volna rá különben éppen a berendezkedő ellenforradalom kritikus első esztendeiben az igencsak fontos bécsi követi posztot? -, hogy közben a magyarországi németség identitástudatának megőrzését is fontos célkitűzésének tartotta. Legitimista beállítottságú volt - az újabb kutatások kimondottan ez irányú militáns magatartására irányították a figyelmet mert tudós közgazdászként, történelmi dimenziókban gondolkodni képes politikusként az volt a meggyőződése, hogy a térség egymással viaskodó kis országainak acsarkodó, túlfűtött nacionalizmusa zsákutcába visz, ellenben a legitimizmusban rejlő szupranacionalizmus gyógyító hatású lehet. A ballhansplatzi szellem értékéről A korszak turbulens viszonyai közepette, amikor a trianoni ország jövőjét csakis a korabeli európai realitások közé való illeszkedés jelenthette, ez a mentalitás kifejezetten jótékony hatású volt. Szemhatárunkat megemelve mondjuk: a második világháború örvényébe való sodródás időszakában a magyar külügyi apparátus önmozgásával a viszontbiztosítás útjainak megleléséhez igyekezett a külpolitika irányítóit segíteni. És ebben az önmozgásban félreismerhetetlenül ott volt a régi ballhausplatzi szellemiség. Az 1938. évi első bécsi döntés után (amely a felső-magyarországi területek túlnyomóan magyar ajkú lakosságát juttatta vissza Magyarországnak) a pályafutását annak idején a közös külügyminisztériumban kezdő Barcza György, akkoron londoni követ írásba kívánta foglaltatni az angol egyetértést. Sajnálatos módon a mindent a német győzelemre feltevő gróf Csáky István külügyminiszter nem fogadta el a bölcs tanácsot. Az apparátus tehát nem volt alkalmas arra, hogy a politikát az igazi nemzeti érdekek szerint cselekedetre ösztönözze. 60 Külügyi Szemle
