Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2013 (12. évfolyam)
2013 / 2. szám - MAGYAR-OSZTRÁK DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Pritz Pál: A bécsi követség története a két világháború között
A bécsi követség története a két háború között sötétben Marosvásárhelyre menekülhessenek. Ő a saját bőrén tapasztalta meg, hogy Károlyi Mihály forradalmánál sokkal inkább az őt felkoncolni akaró néppel van a „baj". Ha másként lett volna, akkor külföldre menekül tovább. Ő ellenben a forradalmas fővárost választotta, ahol már biztonságban volt, s egy ideig Károlyi Mihállyal együtt igyekezett politizálni. Amikor a kormány véresen, statáriummal teremtett rendet, csillapította le a várost és a falut, jelentős mértékben a régi nemzeti alapon politizált. És a régi nemzeti alapon állt, amennyiben érzelmi és taktikai okokból képtelen volt szakítani a Szent István-i Magyarország eszméjével. A világforradalmi alapon álló Tanácsköztársaság A Magyarországi (és nem magyar) Tanácsköztársaság az átmenetileg valóban sikeres északi hadjárattal sem tett többet az ország integritása érdekében, mint az őszirózsás forradalom. Kun Béla és társai szeme előtt a világforradalom víziója lebegett. Az antant pedig (Georges Clemenceau álságos ígéretei ezt aligha takarhatják el) nemhogy nem volt megengedőbb az új rezsimmel szemben, hanem éppenséggel ekkor változtatta meg a magyarság hátrányára az álláspontját Nyugat-Magyarország tekintetében. Mert Párizsban felkunkorodott a rém: a német-osztrákok lemásolják a magyarországi példát. Ezt megakadályozandó ajándékozták oda az éléskamrát, vagyis Nyugat-Magyarorszá- got (későbbi, mai nevén Burgenlandot) Német-Ausztriának. A Magyarországi Tanácsköztársaság 1919. augusztus 1-jei bukása nyomán berendezkedő ellenforradalmi rendszer megszületését döntően az antant, s nem csekély mértékben a Kelet-Magyarországon állomásozó, augusztusban a fővárosba is bevonuló román hadsereg segítette. Az eredeti programjához visszatérő szociáldemokrácia azt tartotta nemzeti érdeknek, ha az antant segítségével polgári demokratikus rendszert valósít meg. Az ellenforradalom táborában mindinkább túlsúlyossá váló Horthy Miklós és környezete ellenben antiliberális, katonai diktatúrára épülő rendszerben látta a nemzet érdekének megtestesülését. Bármily eltérő jövőképek is feszültek egymásnak, mindkét tábor képviselői magától értetődőnek vették, hogy vitájukat az antant moderálja. (Tehát, ha úgy tetszik: nem egymás között, nem nemzeti keretek között rendezik azt.) S az antant hivatalos képviselőjeként Budapesten moderátori szerepet betöltő Sir George Clerk olyan kompromisszumot formált közöttük, melynek jegyében mindkét félnek engednie kellett. így alakult ki az a korlátozott parlamentáris rendszer, amelyet később Bethlen István alakított ki a maga részleteiben. E rendszer ugyan a kormányfő 1931-es bukása nyomán nem keveset torzult, ám alapvetően mégis egészen az ország 1944. márciusi német megszállásáig működött. (Ezen semmit sem változtat az a tény, hogy mind Magyarországon, mind pedig külföldön máig nem csitult el a vita a Horthy 2013. nyár 57
