Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2013 (12. évfolyam)
2013 / 1. szám - KÖZELKÉP A BOLGÁR-MACEDÓN KAPCSOLATOKRÓL - Klein András: Egy új bolgár Macedónia-politika felé
Egy új bolgár Macedónia-politika felé macedonizmus5 aktuálpolitikai lépéseire. Más szóval, a problémakörrel kapcsolatban nemcsak a macedón identitást kell figyelembe venni, hanem a bolgárt is, különben nem lehet megnyugtató megoldást találni.6 Ha leegyszerűsítve és képletesen példákat akarunk felhozni, akkor többek között a következőket említhetjük meg. Ha elfogadjuk, hogy Cirill és Metód, illetve tanítványaik macedónok voltak, akik a bolgárok által elfoglalt Macedóniában tevékenykedtek, akkor a bolgár öntudat elveszíti középkori állami nagyságának és kultúrájának egyik alapvető nemzeti szegmensét, írásbeliségének alapját. Ha elfogadjuk, hogy Ohrid a macedón pravoszláv egyház alapja, akkor a Bolgár Ortodox Egyház elveszíti egyik történelmi központját. Ha elfogadjuk, hogy Szamuil cár a macedónok középkori államiságának példája, akkor a nyugati végekre szorult bolgár cárság Bizánccal szembeni küzdelmének szimbólumát vonjuk kétségbe. Ha elfogadjuk a macedón nemzet létezését, akkor még a 18. század végén, Paiszij Hilendarszki szerzetes által a török hódoltság idején megindított bolgár nemzeti újjászületési mozgalom atyja sem lehet bolgár, hiszen feltételezhetően a földrajzi Macedónia mai bulgáriai részében született. Pedig ez a szellemi mozgalom vezetett az öt évszázados török megszállás végéhez. Ha elfogadjuk, hogy a térség történelmében meghatározó szerepet játszó Belső Macedón Forradalmi Szervezet (VMRO) nem probolgár szervezet volt, mely először a törökökkel és a görögökkel, majd pedig a második világháborúig a szerbekkel szemben harcolt, akkor át kell írni a teljes 20. századi bolgár történelmet. Ha elfogadjuk, hogy a bolgárok Macedóniában megszállók voltak, akkor értelmét veszti mind az első, mind a második világháború idején képviselt bolgár politika, és a kollektív tudatban hősként kezelt bolgár katonák ezrei a semmiért haltak meg. Ha elfogadjuk, hogy Macedóniát 1940-ben „bolgár fasiszták" szállták meg, akkor megfeledkezünk arról a több ezer áldozatról, akiket a bevonuló titói partizánok végeztek ki a térségben, és arról a hajtóvadászatról, amit a probolgár macedón értelmiség között végeztek. Összességében tehát látni kell, hogy ez a kérdéskör egy gordiuszi csomó. Macedóniának szüksége van a történelmi macedonizmusra, függetlenül attól, hogy az mennyire épül mítoszokra és emóciókra, s mennyire történelmi dokumentumokra. Viszont ez a történelmi macedonizmus kikezdi a bolgárság identitását, jóval nagyobb mértékben, mint a görögökét az ország neve. És még egy szempont, amit figyelembe kell venni. Az 1878-as berlini kongresszus után,7 majd az 1903-as ilindeni lázadást,8 az 1913-as balkáni háborút9 és az első, illetve a második világháborút lezáró békerendszert követően a mai Macedón Köztársaság, a Görögországhoz került Égei-Macedónia, illetve Törökország megmaradt európai területeiről közel 700.000 ember menekült Bulgáriába, vagy űztek el bolgársága miatt. Becslések szerint ma másfélmillió bolgár állampolgár rendelkezik macedóniai gyökerekkel. Demokratikus körülmények között még sokáig nem lesz olyan bolgár kormány, amely figyelmen kívül hagyhatja ezt a szociológiai tényt. 2013. tavasz 175
