Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2013 (12. évfolyam)
2013 / 1. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Szörényi Attila: Adalékok a Vogeler-ügy diplomáciatörténetéhez, 1949-1951
Adalékok a Vogeler-ügy diplomáciatörténetéhez mint az angol. Legfeljebb az képzelhető el, hogy amikor már látszott, hogy az USA-val előbb tető alá lehet hozni a megállapodást, akkor döntött úgy a pártvezér, hogy a későbbi brit engedmények reményében Washingtonnal igyekszik gyorsabban lezárni az ügyet, és akár kisebb eredményekkel is megelégszik. Mellesleg abból, hogy Rákosi már 1950 tavaszán felvetette Moszkva felé Vogeler szabadon engedését, valószínűsíthető, hogy a magyar pártfőtitkár egyébként sem kívánta a kelleténél hosszabbra nyújtani a patthelyzetet a nyugati világ vezető hatalmával. Megegyezési készségét csak a koreai háború kezdeti szakaszában „fagyasztotta be" Rákosi, nyilván azért, hogy kivárja, az új helyzetben milyen lépés felelne meg a moszkvai irányvonalnak. A magyar fél lépéseit elemző mondatokban bátran használható alanyként Rákosi Mátyás neve a Vogeler-ügyben: a magyar fél lépései valójában Rákosi lépései voltak. Feltűnő, hogy a pártfőtitkár folyamatosan felbukkan az iratokban az ügy legfontosabb fordulópontjainál: a Standard-per előkészítéséhez hasonlóan, Rákosi e diplomáciai tárgyalásokat is közvetlen ellenőrzése alatt tartotta, irányította. O közölte Davis követtel, hogy nyílt tárgyalás lesz; ő vetette fel először a VOA kérdését; ő mondta ki a végső szót az 1950-es megállapodáskor, illetve az ő szempontjai alapján utasították el azt; valamint az amerikai ügyében több esetben is személyesen írt Moszkvába. Béréi is többször említette Davisnek Rákosi személyes érdeklődését az eset iránt. Emellett Rákosi tárgyalási stílusa a követtel való személyes találkozások alkalmával szintén a magabiztos, „mindent kézben tartó" vezető benyomását keltette. A pártfőtitkár nem mulasztotta el megemlíteni saját „diplomáciai tanulmányait" sem, ami nyilvánvalóan arra utal, hogy az ügy külügyi vetületében is kompetensnek érezte magát, és aktívan bele is folyt. (Külügyi ismereteivel Rákosi az angol követ előtt is dicsekedett.)143 Ezek fényében teljes mértékben egyet lehet érteni Davis értékelésével, miszerint az ügy lefolyásában magyar részről Rákosi személyes presztízse volt a legfőbb szempont. A Vogeler-ügyben „Rákosi újra megmutatta itthoni és külföldi munkatársainak, hogy tudja, hogyan szerezze meg, amit akar, és még egy nagyhatalomra is rákényszeríti akaratát" - írta a követ.144 Itt érdemes felidézni, hogy Rákosi Davisszel folytatott tárgyalásai során többször említette a „kis ország-nagy ország" képet. Álláspontom szerint ez nem véletlen: azt, hogy a „kis ország" megegyezésre kényszerítette a „nagy országot", Rákosi nyilván a saját dicsőségeként tartotta számon, és ekként kívánta prezentálni Moszkvában, illetve más „népi demokratikus" vezetők és budapesti párttársai előtt is. Az sem véletlen, hogy Rákosi az 1950 nyarán látszólag küszöbön álló megállapodás kapcsán „a magyar népi demokrácia nagy mértékben megerősödő tekintélyére" hívta fel a Minisztertanács figyelmét. Egyértelmű: ha a népi demokrácia presztízse nő, az országot irányító pártvezér tekintélye is emelkedik. Rákosi külön hangsúlyt fektetett arra, hogy nagy eredményének hírét először a saját maga által ellenőrzött sajtó kürtölhesse világgá, hogy az összhatást semmilyen zavaró tényező ne csorbíthassa. Tudjuk, hogy a pártfőtitkár egyéni szempontjai meghatározóak voltak a Sanders-ügyben 2013. tavasz 163
