Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2013 (12. évfolyam)
2013 / 1. szám - TÖRÖKORSZÁG MINT REGIONÁLIS HATALOM - Pintér Attila: Törökország külpolitikája a 21. század elején - neooszmán vagy újradefiniált török külpolitika?
Törökország külpolitikája a 21. század elején 2003 első felében, az iraki invázió idején jelezte, határozottabb regionális politikát kíván folytatni, mint korábban. A Török Nagy Nemzetgyűlés 2003. március l-jén hozott döntése kizárta annak lehetőségét, hogy az amerikai csapatok törökországi bázisokat használjanak. Ankara 2005-ben még megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat az EU-val, az ország fő külpolitikai irányvonala tehát még ekkor sem módosult.31 Az érdemi változás 2008-2009 körül lett igazán érezhető, amiben megítélésünk szerint fontos szerepet játszott az AKP 2007-es ismételt választási győzelme és immáron megkerülhetetlen belpolitikai tényezővé válása, valamint Ahmet Davutoglu külügyminiszteri kinevezése (2009. május l.).32 A változásokat jelezte Recep Tayyip Erdogan miniszterelnöknek az iráni atomprogrammal kapcsolatban megfogalmazott álláspontja,33 az arab-izraeli vitában képviselt török álláspont fokozatos módosulása,34 illetve a török külpolitika növekvő aktivitása a Nyugat-Balkánon.35 Ahmet Davutoglu a török külpolitikát ma leginkább meghatározó munkáját 2001- ben adta ki,36 bár ezt megelőzően, 1993-ban és 1994-ben is papírra vetette gondolatait.37 Dolgozataiban a professzor egyértelművé tette külpolitikai téziseit: azt a mély meggyőződését, hogy az iszlám világ nem kompatibilis a Nyugattal és viszont, ellenben a Nyugat folyamatosan arra törekszik, hogy értékeit és politikai rendszerét ráerőltesse a világ többi részére.38 Stratégiai mélység című művében erőteljesen kritizálta a török stratégiai műhelyek korábbi geopolitikai elképzeléseit, mondván, Törökország geopolitikai helyzetét kizárólag a status quo megőrzése eszközének tekintették ahelyett, hogy olyan értékként kezelték volna, amellyel nyitni lehet a világra. Az egykori passzív, mondhatni semmittevő külpolitika helyett Törökország geopolitikai potenciálja dinamikus interpretációt követel, amelynek révén erősíthető Ankara regionális és globális befolyása. Mindez azt jelenti, hogy a török külpolitikának nagyobb hangsúlyt kell fektetnie történelmi-kulturális örökségére.39 Nem értett egyet azzal a koncepcióval, amely szerint Törökország híd az iszlám és a Nyugat között, mivel álláspontja szerint ez arra predesztinálná Ankarát, hogy más országok stratégiai érdekeinek eszközévé váljon. Úgy vélte, Törökország egyrészt történelme, másrészt földrajzi helyzete miatt „stratégiai mélységgel" bír. Értelmezésében Törökország egyszerre közel-keleti, balkáni, kaukázusi, kaszpi, mediterrán és fekete-tengeri ország, amely egyszerre képes befolyást gyakorolni e térségekre, és ennek révén globális stratégiai szerepet követelhet magának. E cél elérése érdekében Ankarának mozgósítania kell valamennyi „soft power" kapacitását, amelynek alapját a fenti régiókkal való történelmi-kulturális kapcsolatai, demokratikus intézményei és nem utolsósorban prosperáló piacgazdasága jelenti. Meglátása szerint országának félre kell tennie militarista imázsát, amely elsősorban az erős hadsereg, illetve a hadseregnek a társadalom és a politika feletti gyámkodása eredményeként alakult ki, és helyette a konfliktusok békés rendezését, valamint a regionális gazdasági együttműködést kellene preferálnia, ami feleslegessé tenné a nagyhatalmak beavatkozását.40 A „stratégiai mélység" doktrína úgy is értelmezhető, mint a korábbi 2013. tavasz 15
